Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Szenes Piroska: Nyárelő

apu szaladt vizet hozni neki. De mert ő máskor nem ilyen gavallér, a nagy buzgalomban végigöntötte a frissen vasalt fehér nadrágját, még majdnem káromkodott. Anyu oly szigorúan nézett rám, hogy mindjárt elfojtottam a nevetést. — Baba — mondta nekem Ferkó, mikor kiültünk a verandalépcsőre a sötétben —, látszik, hogy maga nem rendes tanuló egy rendes iskolában, mert akkor nem nevetne annyit. — Ezt maga csak azért mondja, Ferke — kacagtam én —, mert megbukott kettőből és most pótvizsgázni kell. Jaj, jaj, de mulatságos! — Boldog gyermek! — sóhajtott a mama odabenn a verandán, a kerti lámpa alatt. Apu és Karsai néni nagyban cigarettáztak, hogy elhessegessék a szúnyogokat. De Ferkó mellettem nagyon elkeseredett, hogy így a gyengéjére tapintottam. Mondtam már magának, Baba, hogy az osztályfőnök pikkelt rám. Ha akarja, azt is elmondhatom, miért — szólt az orrát felhúzva. — De maga csak kinevet engem. No jó, hát igazán nem bántom, mert olyan aranyos fiú ez a Ferke, és szép fekete szeme van, a mamájáé is ilyen. Ne búsuljon, Ferke, majd leteszi maga a pótot! — biztattam és a sötétben felhúzott térdemre fektettem a fejem, úgy néztem rá. — Hacsak belekezd már a tanulásba. — Hát mit gondol, Baba, hogy én tényleg nem tudom az anyagot? — heveskedett Ferkó. — Hát ha tudni akarja, azért buktam meg a Sintér tárgyaiból, lássa, így hívják, mert az unokahúgának udvaroltam és neki nem tetszett. Pedig nekem az a lány már úgysem kell — tette hozzá búsan. — Ugyan — mondtam én csendesen. — Maga ezt csak azért mondja, mert most meg nekem udvarol, Ferke. Egyszerre úgy megfájdult a szívem, hogy ezek a férfiak oly állhatatlanok. — Szegény kislány! Mondja, az is olyan szőke, mint én vagyok? — Szőke? — kérdi Ferke. — Nem is szőke, mert éppen csak hogy szalmalében mossa a haját, láttam egyszer. De .253