Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Szenes Piroska: Nyárelő

SZENES PIROSKA Nyárelő — Mamuska — nevettem én a reggelizőasztal fölött — hogy mit álmodtam az éjjel, de igazán, mamuka!... A mamám felém fordította a fejét, de olyan ideges volt ma reggel, nem tudom, miért, meg apu is oly mogorva. Ne röhincéljen folyton, gyermekem! — mondta a mama bosszúsan, de azután átfutott az arcán egy kis mosoly is. Álmok!... —- mondta ajkbiggyesztve és egy kicsit sóhajtott. Igazán, mily hamar öregednek az emberek, és akkor már nem értik az életet — gondoltam. Pedig az én mamám csak harmincnégy éves és még szép is. Álmok!... Mintha az nem lenne komoly dolog? Hányszor kell nevetni azon is, ami igazán van, nahát! Máma, mikor kimentünk Karsai nénivel meg Ferkóval a patakpartra, amit mi viccesen strandnak hívunk, és mikor ott locsoljuk egymást sikítozva, mert elég hideg a víz, csak kiugrik a sövény mögül a kukoricacsősz vén bakkecskéje és egyenesen nekünk!... No, én nem ijedek meg egy kecskétől, akárhogy szegi is előre a buta fejét, de Karsai néni úgy megijedt szegény, hogy csak rohant be sikítozva a patakba, bezzeg nem érezte most, hogy hideg. No, én úgy nevettem, de úgy, hogy abbahagyni sem bírtam, és engem meg Ferkó fogott meg, mint Karsai nénit apu, aki a nagy sikoltozásra előszaladt a másik oldalról, a szőlők közül. Még a patakba is beszaladt eléje, ott kapta el a derekát, hogy majdnem elestek mind a ketten. Aztán rázhatta ki a vizet a cipőjéből, de én úgy nevettem, hogy azt már nem is lehetett bírni! A vízzel apunak mostanában úgyis sok a baja, mert tegnap este is, mikor a Rozi már leszedte a vacsoraasztalt, és Karsai néni még szomjas volt, .252