Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - N.Jaczkó Olga: Ezerjófű

darabka kolbászt nyárára, a szellős, hűvös cserépkályhába téve... Egymás után nyitogatták a cserépkályhákat, végül az egyik titkot árult el: szép, barnára szikkadt kolbászdarabokat, rétegesen, fehér papír közé téve. ízlett a könnyű borhoz, amit egyre hidegebbre hűtve kívántak. Összevissza csengett a barátságnak két pohara, éltető csengését a gondos háziasszonynak küldve. — Éljen Marinka! — Éljen! Mikor egy újabb jóleső falatra újra nyelt egy kortyot a házigazda, az öblösen indult „éljen" vége nagyon szánalmasan facsarodva siklott ki a száján. Utána csuklott egy nagyot, a szeme kitágult, homloka pórusain vastag verítékcseppek fürgélkedtek elő. Kezét a gyomrára szorította, és előrebukott az asztalon. Csergovay rémülten ugrott mellé. Nem tudta, milyen intézkedéssel válaszoljon erre a hirtelen rosszullétre. A mámor csavaros, hullámos útvonalain nehezen tudott felszökni valami sudár egyenes gondolat. A beteg néha megrándította vállait, és felszisszent mereven összeszorított fogai között. A tornác alatt fütyörészve ment el a kocsis, ostora bojtos vége suhogtatás közben felugrott a párkány vonaláig. S mintha ahhoz lett volna kötve, Csergovay egyszeribe elkapta a mentő gondolatot. — János — szólt le stirgetőleg —, János, fogj be azonnal és siess a városba az orvosért! A fiú elsietett, de mintha magával vitte volna a megtalált ötlet enyheségét is. Mi lesz még addig, míg megérkezik az orvos? Az asszony persze segíthetne valamit, de hol van a haszontalan, könnyelmű teremtés? Keserűen megbánta, hogy az imént valami dicsérőt mondott róla. Átkiáltotta hívásával a kertet, az udvart. Puha, mély hangja megüvegesedett a bortól és rémülettől, s darabokra törve az udvar éles, poros levegőjében, cserepekben hullott az asszony elé, aki már a hátsó lécajtóval bajlódott, és virágcsokrával belépett az udvarra. A súlyos eset által Igazolt kíméletlenséggel támadt rá Csergovay: — Hol járt? Siessen... látja, látja! Ostoba ábrándjai 25Q