Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - N.Jaczkó Olga: Ezerjófű

Marinka nem válaszolt. Nem is tudott volna. Túlságosan elszorult a torka. Gépiesen indult a szokott irányban. Elment a veranda mellett, ahol már elhelyezkedtek a férfiak. Láttukra egy tömegnyi súlyos döbbenete kezdett szaggatott sóhajokká tagolódni, és minden sóhaj egy-egy szomorú megállapítást emelt magával. Sötéten állt ott a két férfi, mint a körülötte égett érzelem két fekete üszke. Az ő lelke még most is lángolt, de hiába lehelte volna rájuk egészen, az a két üszök sohasem lenne többé izzóvá! Magával kapta előbb az egyik, untával odahajította a másiknak, szívták asszonyi érzelmességét, s mikor belőlük férfilétükre előbb fogyott ki, nem törődtek vele, hogy benne női természetszerűsége folytán kifogyhatatlanul él tovább. A lobogásoknál egymásba marók higgadt barátságban hamvadtak egymás mellé, és némi becsmérléssel néztek az asszony után. Marinka kérdezgette önmagától, mennyiben rosszabb, mint ők? Ö is megadással viselte a kötelesség zubbonyát, nem lázadozott. Pihenés idején ők léha szórakozás kenderáztatójába mártogatják, ő pedig érzés, gondolat magasló csúcsára tűzi, csillagok felé lengeti, hogy leszárítgassák a ráhullott könnyeket. Erkölcsösebb lenne borba fojtani a bánatot, mint másnak megértő lelkébe úsztatni, tiszta gondolattá alakulva? Hiszen nem tettein semmit Csergovayval, ami vétek lenne, miért nem szabad, miért vetnek meg már ezért is? Azt gondolta, hogy mire odaér a hegyek közötti rétre, kiszakad belőle a sírás, és nem fog mást tenni, csak leborul a fűbe, és zokogni fog, zokogni... Csalódott, jótékonyan borogatta körül a finom lombokat, mint fosztott tépést lengető illatos, üde levegő. És a hepehupás, agyonlegelt pázsitos terület olyan volt előtte így is, mint egy elébe borult mennybolt a reménységnek zöld színében, telisded szórva régi emlékek sokféle színű csillagával. Kikerülgette a tüskés szederindákat, és szedte körmeik közül a virágot, margarétákat; aranyszínű fészkükből tompa bátortalansággal kéredzkedtek sokfelé fehér ujjaik, mint hajdan az ő gyermekes együgyűségben bimbózó első szerelme. A katáng harcra kész, fűrészes szélű kék szirmai .248