Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Darkó István: A remetemadár

Korai hajnalban seperő ember jött elő, s annak csak nehezen szabadult a kezéből. Kiüldözte őt a kapu elé, s még ott is feléje bökdösött nagy mérgesen. Hanem világosodott már, s odakint könnyebben lehetett. Amikor még előbbre hajnalodott, nagy csuporral a kezében előjött a kapuból a kosaras falusi leányka. Kevesebb volt a szoknya, kicsi kék rékli rajta, de ő volt az szakasztott, vagyis téveszthetetlenül. Ferust eléje vitte a reszkető lába. — A madarat, faragásos madaramat, azt vissza kell nyerjem. Nincs annyi hatalom, amennyi az úrinőnél ott tartsa. Térüljön, leányka, s mondja néki itt a pénz, vissza a madarat. A csodálkozó leányka kezébe nyomta a két pengőt. Hanem a csodálkozás sora most Feruson volt, mert a leányka már adta is vissza a pénzt: — Tennapi madarat, igaz-e? Akit a nacsos asszony megvett, igaz-e? ... Abbizony nincs mán annyiban, tudja-e? ... Nem sokáig maradt egyben, hiszi-e? — Mi lelte? — kérdezte Ferus is a sűrűn kérdező leányka nyomában. Most következik meggondolatlansága után a nehéz büntetés. — Mán az előszobában elejtette a nacsos asszony. Még ügyesen meg is rúgta, amikor utána kapdosott. Szertefoszlott a madár, szétpergett, akár a faforgács. Akkor nekem ajándékozta. Hogy őneki nem kell az a vacak... — Hozd el — így kiáltott szenvedelmesen Ferus. — Vacak, az lehet őnéki, a kifestett férfikabátűnak, de nekem nem! Mer nekem éppen az ellenkezője! — Minek adta el, ha annyira igen utána van? — S a kisleányka kedvesen nézte a Ferus haragját. Ferus visszatekintett rá, megint nyelt egy nagyot, kínja gombócát szorította le a torkán, és veresedett az olajos képe, ahogyan bajában szokott. — Nem is néki adtam — kiszólta, hangos szaván elcsodálkozott maga is, és egyszeriben bátorságra lelt. Öröm fogta el, nagyon nekiderült, és még erősebb bátorság sarjadt benne, hogy mennyire igazat mond. .237