Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Darkó István: A remetemadár

Ä leányka kíváncsi lett: — Hát akkor kinek? Legszívesebben behunyta volna a szemét Ferus, hogy eléggé mondhassa. Mégis erőt vett, beletekintett a leányka kerek, apró, fekete szemébe, és beléöntötte a nagy komolyságot a jókedvű szógűnyába. — Most látom, néked. A kimázolt csak a pénzét adta érette, a vásárt véled tevém, leányka. — Akkor estére legyék itt, az állomás előtt, a parkban — ezt mondta feleletnek a leányka. — Kihozom a madarat Majd megláthassa ... Este hozta is, ahogyan megígérte. Ferus a kezébe ragadta a megtért remetét, szeme elébe közelítette s nagyon megtekintgette. — Azt mondád, eltörött. Nem látok rajta semmit. — Pedig szerte volt, higgye el. Én tettem egybe vékony pántlikával meg gumiragasztóval. Ferust elfogta az ámulat meg a minden eddiginél másfélébb, reszketőbb, simogatóbb melegedés. — S hát értesz-e te ehhez is, kis galamb? — Ne nevezgessen — mondta a leányka —, nem szeretem, ha elnevezgetnek, Marika a nevem. Megmondta hát a nevét, és nyújtotta a kezét is. Ferus megfogta, megszorította és felfelé fordította a kemény kis tenyeret. Hirtelen beléültette a madarat, és súgva szólt: —• Látod, most tudhatod, tennap is néked adtam, Márika. S te ügyesen egybetetted, ahogy mondád. Tartsd meg magadnak... Látom, mindjárt is néked készítém. Azért lett olyan igen nekedvaló, Márika. — Marika — igazította ki a kislány. — Nem Márika, úgy megnyújtva az elején. — Már pediglen Márika — ellenkezett Ferus —, az illik terád. — Ha még egyszer annak nevez, összetöröm a madarát — nevetett a leányka. S hogy megmutassák az akaratukat, egymásba fonták .238