Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Tamás Mihály: Vásár

Ěíinduit. Á férfi utána, az asszony szaporán lépett, a férfi bütykös csizmája ritkábban koppant a nyomában. A bulgároknál Eszter zöldséget vett, aztán továbbmentek a kálvinista templom irányába. Amikor a templom kőkerítéséhez értek, András megállította Esztert. — Állj mán meg, hadd beszéljek veled egy keveset. Eszter húzódozott, hogy sok dolga van, az asszonya is fent jár a piacon, meglátja még, hogy álldogál. De azért megállt a kerítés mellett, nekidőlt, félig ült, félig állt a magas kőpadkán. — Hát osztán hogy megy neked? Az ember kérdezte ezt, ahogy leült melléje. A kosár volt köztük. — Csak úgy, mint a többinek ... András pipát vett elő, szörcsögött benne a mocsok, ahogy megfújta. — Mégis csodálni való, hogy annyi ideje nem kerültem össze veled. Hun jártál azóta, hogy eljöttél? Eszter unta a kérdést, kurtán felelt. — Hun itt, hun más városban. Szaladt előttük az utca élete, sütött le rájuk a tavaszi nap, kopott volt egyik is, másik is, két öregedő veréb akadt egymásra a hideg kőpadkán. Eszter arra gondolt, hogy minek is jött el a faluból. András meg arra, hogy milyen kár volt, hogy Eszter elment a faluból. Hallott akkor valamit, hogy a kocsmáros fia járt volna Eszter körül, aztán a lány a szégyen elől ment a városba. — A pulyád megvan-e még? Eszter elnézett az ember feje fölött, a törvényszék fedelét nézte, ahol éppen tavaszi varjak üldögéltek. — Inasnak adtam Gácsyhoz, a lakatoshoz. A férfi elgondolkozott. — Osztán jóravaló fiú? Eszter szeme most csillant meg először. — Nincs vele sok gondom. Az asszony a másik oldalon ment, fel a piac felé. Eszter felállt, nézte az asszonyát, úgy tett, mintha menni akarna, 2,20