Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Szombathy Viktor: Keszeg András egyedül maradt

á lányhoz, de az őrnagy gyengéden visszanyomta a párnák közé. — To nesmíš! Roppant csönd volt a teremben. Álltunk az ágyak végénél. Szeme mindenkinek a Keszeg családon. A németek, a csehek ugyan nem értették a magyar beszédet, mindazonáltal senki előtt nem lehetett titok, hogy mi történik itten. A haldokló Keszeg Andráshoz felhívatták az apját. Az 'öreg Keszeg odaült a fia ágya mellé. Széket toltak alája, és a két magyar nézte egymást. — Fiam, fiam... — sóhajtotta az öreg. Ifjú Keszeg köhögött. Keservesen nyögdécselt, és felülni próbált. — Mi hír otthon, Ilon? Az őrnagy megveregette a legény arcát, szólt hozzá nagyon gyengéden, ahogyan még sohasem hallottuk beszélni. Mondott valamit az ápolónőnek, aztán kiment, dolga volt. Időnként be-bejött egy fiatal orvos, és lázat mért vagy borogatást adott. Knyizsák megmozdult. Nem bírta az állást. Aztán Balog csetár is kinyújtózkodott. Lassan indultak el, mintha cél nélkül tennék a lépést, s azon veszik észre magukat, hogy ott állnak már a Keszeg ágya fölött. — Testvír! — billentette meg a karját Balog csetár —, ne búsujj, megesküdöl te még Ilonnal! Ilon lehajtotta a fejét, s szeméből újabb csöpp csordult ki. Aztán csak ránézett Keszeg Andrásra, és rajta felejtette a szemét a sápadt arcon. Keszeg András is nyögve a lány felé fordult. Hangtalanul nézték egymást. Knyizsák, részvéttel teljesen, az ágy végéhez dőlt, és kíváncsi, kerekre nyitott szemmel nézte a család találkozását. Szinte odabújt ő is a család közé, és hallgatta beszélgetésüket az egyszerű értelmű ember közvetlenségével, a beszélgetést, amiből úgysem értett egy szót sem. Nagyon szomorú lett az egész terem. A halál szele fújt. Ebédidő táján az őrnagy bejött s tolmácsot kért. Megmondotta Keszeg Andrásnak, hogy ma éjjel dől el a fia sorsa. De jobb, hogy eljött. Ki tudja, mi következik. .213