Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Szombathy Viktor: Keszeg András egyedül maradt

Öreg Keszeg sóhajtott. Csendesen tűrte a rossz hírt. Lassú mozdulatokkal vette a holmiját, s kézen fogva vitte ki Ilont. Hogy merre jártak, hol sétáltak ebédidő alatt, orvosi vizit idejében, nem derült ki sosem. Idegen, nagy város, bandukolt benne Keszeg András apja és Ilon. Kovács Ilon. Addig bandukoltak, míg délután ismét csak a spitál kapujához érkeztek, s onnan már tudták a járást. Benyitottak a szobába, s szó nélkül telepedtek a fiú mellé. Keszeg András nagy lázzal küzdött. Keveset beszélt, és sokat sóhajtozott. Öreg Keszeg csak nézte. Ilon egész délután egy szót sem szólt, pedig Balog csetár, a szoknyavadász háromszor is megkörnyékezte Ilont, hol puha párnát tett alája, hol naranccsal kínálta, amit félretett neki az ebédről. Ilon csak a fejét ingatta, s néha megfogta Andris kezét. Nem tudta azonban Andris viszonozni a szorítást. — Fiam, fiam! — sóhajtotta az öreg Keszeg. Alkonyodott. Az ápolónő csendesen karon fogta az öreg Keszeget. Ki kellett menniük, szabály, szabály. Az őrnagy jóságából a mellettünk levő kis teremben vetnek ágyat Ilonnak meg az öreg Keszegnek, s ha baj lesz, majd hívják az öreget. Lassan ment ki az öreg, s kétszer is visszanézett az ajtóból, de fia csak a mennyezetet bámulta szótlanul. Este hét óra volt. Vacsora után. Balog csetár titokban leszaladt a kantinba, tíz skatulya gyújtót s egy üveg rejtett sört hozott magával. Intett Knyizsáknak, Mayernak, s leült az asztal mellé. Kihalászta a kártyát, s szuszogva keverni kezdte a lapokat. — Egész nap nem játszottunk. Csak csendesen, lehet azt lárma nélkül is. — Vizet! — nyögte Keszeg András. Balog csecár ajka elé tette az ujját: — Psszt! Csend! És már állott is a mulatság. Szörnyű csendben kezdték. Övatosan rakták egymásra a lapokat, a nyertes nem kurjongatott, s Balog csetár nem döngette nagy tenyerével az asztalt. Keszeg András ott kínlódott mégis, a szomszéd .214