Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Szombathy Viktor: Keszeg András egyedül maradt

SZOMBATHY VIKTOR Keszeg András egyedül maradt Valóban, méla ősz volt. A divízióspitál udvarán peregtek a sárga levelek, a föld nyirkosán lélegzett, és nehéz köd ült az Elba fölött. A cukorgyárból fehér habot cipelt magával a folyó, s úgy festett a hunyó napban, mint a tél előhírnöke. Október vége volt. Boldog, aki a kórházban üldögélhetett, hacsak nem olyan hatalmas bajjal, hogy azt már igazán szívesebben cserélte volna föl kirukkolásért. Tizenketten éldegéltünk a nagy kórteremben. Ez az épület Mária Terézia életében már büszke hadikastély volt; méltóságos, nagy generálisok és parókás tisztek taposták először lépcsőit. Most azonban kórház, divízióspitál, jod'oformszagú, karbolillatú, kínosan súrolt, áporodott levegőjű betegház. Ott ültünk a meleg kórteremben, hangosan nevetgéltünk, és lábainkat felhúztuk az ágyra. Ez így pompás. A többiek valahol messze, a hegyekben tologatják az ágyút vagy mossák párás istállókban a lovat, mi azonban ezzel a kis lórúgással, amivel Achilles megtisztelt bennünket, nagyon kellemesen érezzük magunkat, a koszt is jobb, egyáltalában, minden pompásabb, csak karácsonyra aztán hazabocsássanak szabadságra. Roppant, boltíves terem. Két ablakához hozzáférni külön kirándulás. A kályha kellemesen duruzsol, guggolunk körülötte, és piszkos kártyákkal viaskodunk. Szakadtak és zsírosak ezek a kártyák, mocskosak és gusztustalanok, nem lehet egykönnyen megkülönböztetni címképét a hátsó felétől, és két figura hiányzik is. De vajon nem lehet-e vele nyerni gyufát kitűnően? Lám, Balog csetár már nyolc skatulyával viszi a zsákmányt. .207