Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Szombathy Viktor: Még vasárnap délután

— Itt benn szép — nyugtázza az asszony —, mert kinn csúnya és ködös, nem embernek való. Johann, a legény, nem szól semmit, szeme annál nagyobb köröket forgat. Azt veszi észre, hogy ez az asszony milyen csinos még: meleg nézésű két szeme vidáman ragyog, sötétszőke haja divatosan rövidre van nyírva, s alul múlt heti hullámok göndörödnek a hajban, a karja erős, az alakja formás, s nagyon jól fest a lábán a piros sarkú papucs, amit rögtön felhúzott ura örömére. Teli van ezzel az aszszonnyal az egész fülke, s ha rajta kívül nem volna más itt, akkor sem hiányoznék senki... Péter egy pillantással észreveszi, hogy Johann ráfordította kerek két látókáját az asszonyra, de nem szól semmit, még tetszik is neki egy kicsit. Az asszony azonban — s ez szinte csodálatos, hiszen nő volt — nem vette észre Johann tág szemeit, hanem egyre forgolódott az ura körül, tettvett, edényt mosott el, s bizony, hiába meredt utána Johann, csak az ura volt az asszonynak minden gondja. Most nyílt az ajtó, s a párkányi asszony, Erzsók lépett be. Erzsók csak szertepillantott a szobában, s máris elkapott egy pillantást, amit Johann még mindig Péternére tűzött. Ismerte már ezeket a pillantásokat Erzsók, magán is tapasztalhatta már, de nem szólt semmit. Kezet fogott Péternével, megsimogatta a gyerekek fejét, s a hírek felől érdeklődött, amelyeket Péterné a szárazföldről hozott. Tudott Péterné éppen eleget, hiszen egy föld ez a Csallóköz s a Mátyusfölde, ami az alsó végén történik, híre megy annak a felső szélére is. Péterné tehát beszélt sebesen, az osztrák Péternét nézte. Erzsók asszony pedig Johannt. Péter a gyerekeken ültetgette tekintete virágait, a gyerekek pedig behívták a kutyát, s így teljes volt a kör. Ám Erzsók egyre nyugtalanabb lett, s megkísérelte azt, hogy a beszélgetésbe belevonja Johannt is, csakhogy Johann nem tudott jól magyarul, Péterné pedig Johannt nem értette meg. így aztán Johannak csak a szemei mozogtak. Végre felállt, s csak úgy mellékesen kérdezte meg Johannt, nem jönne-e ki vele, hogy átkísérje a pallókon. Johann fel is állott nehézkesen, látszott rajta, hogy akár maradna is, .190