Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Szombathy Viktor: Még vasárnap délután

val, és várt, hogy gyertyafény fogadja az uszályon. De egy matróz sem volt még otthon, ki tudja, hol jártak, csak a kutya lihegett elé hűségesen, s nyalta végig ajándékhozó kezét. Jó meleg, párás, nehéz meleg fogadta a kis fülkében. Vasárnap... A harangok elhalóan már korán reggel kezdték. Reggeli köd ült a városra, a folyamra s a ligetekre, a harangszó is úgy szólt, mintha hetedik határ szele hozná. A híd lábai elvesztek a ködben, nyirkos volt az ég, a föld, a kormánylapát s a kis vasdaru. Csak a párkányi asszony énekelt a ködben. Reggelit főzött, s éneke idehallatszott. Valahonnan a negyedik uszály felől felharsant egy román nóta, vígan, peregve, türelmetlenül, s erre előbújt az osztrák is, Johann, álmos szemmel, borzasan. Péter erősen szólt rá: — Azért, hogy vasárnap van, mozognotok is kell ám! — parancsolta s Johann dünnyögött valamit. Kelletlenül fogta a seprőt, igazgatta meg a köteleket, s hozta rendbe a kormánylapát környékét, de minduntalan átsandított a szomszéd hajóra, ahol a menyecske énekelt. Péternek ez nem tetszett. Valami sejtés ébredt benne, s szeme sarkából figyelte a legényt. Am többet nem ügyelhetett rá, mert ebben a pillanatban ismerős hangok szálltak alá a folyamon, s kúsztak el hozzá. Beledobbant a szíve, s a haja töve boldogan elpiroslott. Ügy, ingujjban, végiglengette magát a pallón, s kifutott a partra. — Fiókáim! — guggolt le, nagyot kiáltva, mert valóban: a család ott állott, teljes számban, ünnepi készenlétben a parton, s a ködös homályban az ő uszályának számát, zászlóját keresték. Éppen a párkányi kormányossal tárgyaltak, aki megint újságok után járt, s már majdnem ráléptek ők is a pallóra. — Jaj, csakhogy eljöttetek ide egy kicsint! — örvendezett tovább Péter, s hármas ölelésbe szorította a családot. Vigyázva eregette a gyerekeket a pallóra, kezüket fogta, .188