Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Görögtűz

— Enyém vagy, mindenem, enyém vagy! A lány fáradtan mosolygott, és bólintott feléje. Az öregek felébredtek. Rosszkedvűen hallgatott a nagy szőke aszszony a hevenyészett ágyon. A beteg a tollpárnák között még behunyt szemmel feküdt. — Ejnye — ugrott talpra az alispán —, hol járunk? Kitekintett a félrehúzott ajtón, s a közelben magas tornyú várost pillantott meg. — Nézzétek már, hiszen itt vagyunk, mindjárt megérkezünk. A mozdony végső erejét megfeszítve, beszaladt az állomásra. A beteg kivételével mindnyájan leszálltak, és átsegítették az alispánék holmiját a kocsijukba. A fiú fénylő szemekkel leste a lányt, és igyekezett elkapni a tekintetét. öves sportkabátját Eszter összehúzta magán, és fázósan álldogált a vonat mellett. Egyszer nézett csak a fiúra, távolba úszó tekintettel. A fiú arra magyarázta ezt, hogy ügyesen tartja magát megállapodásukban. A fölösleges nehézségek elkerülése végett egy ideig még eltitkolják érzéseiket. Az alispán bent járt az állomásépületben. Most nevetgélve jött ki két hajlongó, aranygalléros hivatalnokkal. — Az urak már tudták, hogy jövünk — fordult a felesége felé. — Pityuék is mindjárt itt lesznek. A hideg peron felől most nagy csapat fiatalember rohant feléjük. Két katonatiszt is volt velük, ezek körülfogták Esztert, és hajbókolva kérdezősködtek tőle. — Parancsoljatok, édes bátyám, itt vár a kocsi az állomás előtt. Beviszünk titeket melegedni hozzánk — hajlongott egy jóképű, vadászkalapos fiatalember az alispán előtt. Megindultak a peron felé. Az alispán előreintette őket, és hátralépett a vonat felé. Két kezét nyújtotta az öregembernek, és szónoki hangján jelentőségteljesen mondta: —• Igazán leköteleztek ... kimondhatatlanul köszönöm ... Kedves nejének adja át üdvözletem és egészségi állapotának javulására vonatkozó jókívánságainkat. Nem akarjuk zavarni őt. Megfogta a fiú kezét is, és ezt mondta neki: 120