Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Görögtűz

Az Öregembér, jóságtól gyötrotten, megint az ágy mellett termett. — Amálí, ez igazán szép gondolat. Ez igazán rád vall... én megyek át a méltóságos úrékhoz, és én hívom át őket. Hadd lássák, 'hogy mi átérezzük a közös sorsot, Amáli. Mi igenis átérezzük azt, hogy velük ugyanaz történt, ami velünk ... majdnem ... Szinte végszóra a vonat lassítani kezdett, és váltón zökkent. Az Öreg lelkesülten az ajtóhoz topogott, csikorgó kerekeken járó ajtaját .félrehúzta, és kilesett a nyíláson: — No lám, éppen egy kis állomás. Most átmegyek én, meginvitálom őket. Háttal fordult a kitárt ajtónak, és leereszkedő gyerek módjára két kezét a padlóra támasztva, lekecmergett a kocsiból. Az öregasszony egészen felélénkült a gondolattól. Félig felült az ágyban. A fia a nagy párnával feltámasztotta a Ihátát. — Rakj a tűzre még, Jenőkém, ne fázzanak a kedves vendégek. Igaz, hogy nem fogadjuk őket valami díszesen, de hát ők sokkal nagyobbat zuhantak, mint mi, szegények. Be fogják látni... A fiú megváltozott mozdulatokkal teljesítette anyja parancsait. Megtömte az apró kályhát, a kocsi két oldalán zsúfoltan álló bútorok tetejéről székeket szedett le, és a kályha köré, a szűkös férőhelyre félkörbe rakta. ' Az öregember feje megjelent a kocsi ajtajában: — Jönnek, édes öregem, jönnek. Nagyon szívesen fogadták a meghívást. A csepp öregasszony felélénkülve bólintott feléje. Feljebb dobta törődött testét a magas ágyon, és így, félig ülő helyzetben lesett az ajtó felé. A fiának is intett, s jókedvű mosoly kíséretében a füléhez kapta a kezét. Hátramutogatott, a vonat másik két kocsija felé, ahonnan közeledő hangok igyekeztek feléjük. A teherkocsi ajtajában az öregember bólogató feje hívogatta szívesen a hangok tulajdonosait. 109