Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Görögtűz

esi ablaka (felé nyúlt, hosszú, vékony vascsövét. A tevékenység kedvéért kinyitotta a kályha ajtaját, és 'fadarabot dobott apró tüzes ölébe. Az ajtó nyílásánál, kifelé néző arccal, az öregek felnőtt fia állott. Az öregember bizakodón, megnyugvó pillantással megjártatta a tekintetét rajta, és a nagy nyomorúságban szinte el is mosolyodott, A beteg megint megszólalt az ágyban: — Gáspár, hallod-e? — Igen, igen, édes öregem. Mit parancsolsz? — Jenő mit csinál? A ifiú megfordult az ajtóban, és odalépett az anyjához: — Itt vagyok, édesanyám. A vidéket néztem. Az öregasszony apró arcán meleg mosoly suhant át. A szemét nem vette le a kocsi bordázott famennyezetéről, de kis ráncos kezével oldalt tapogatott a fia felé és megfogta a kezét: — Milyen a vidék erre, Jenő? — Egészen szép, édesanyám. Érett sárga már minden, de nem is csoda, mert jól benn járunk az őszben. Sok-sok kukoricát és dinnyét termelnek erre, azt mondhatom. Amerre a szem ellát, kukoricaföldek mellett mentünk vagy egy negyedóráig. Aztán dinnyeföldek jöttek, és azoknak se volt se vége, se hossza. A dinnye indája elszáradt már. Nem is sárga, hanem sötétbarna. Az esőben lassan el fog rothadni, és azt hiszem, nagyszerű trágya lesz a jövő évi dinnyepalánták alá. Az öregasszony világosan elmosolyodott: — Hát ezt meg már honnan tudod ilyen jól, Jenőkém? A fiú végigsimította a halántékát: — Csak úgy gondolom, édesanyám. Az öregember ijedten intett neki: — Beszélj, beszélj tovább. A fiú megerősítette a hangját, és megsimogatta a beteg kezét: — Az alispán úr is a vidéket nézegette. Kilátszott az orra az ajtajuk nyílásán. Nem gondolom, hogy valami meleg is lehet. Nincs kályha a kocsijukban. Idefújta a szél 207