Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Szvatka Pál: Szloveszkói magyar irodalom

emigráns hada, amely politikusokon kívül neves kritikusokat és jó írókat sodort magával. Ha a „

bodenständig" szlovenszkói irodalom akkor a nemes vidéki dilettantizmust vagy az elkeseredett reakciót képviselte az új, szabad és felvilágosult pesti irodalommal szemben, akkor a sok emigráns író a pesti irodalomnak éppen avant-garde-ját és legradikálisabb részét jelentette. A két véglet természetesen összecsapott. Pozsonyt, Kassát, Losoncot és több kisebb helyet megszállták a tehetséges és felkészült emigránsok, akik csakhamar ádáz polémiába bocsátkoztak a fölélénkült és szintén támadó vidéki irodalommal, s a szlovenszkói életet hangos harci zaj verte fel. A szlovenszkói magyar irodalom első korszakát az emigránsok és a dilettánsok harca jellemzi. Kicsiben kiújult a Nyugat körüli hajdani küzdelem, a régi tusa emlékei és a tágabb politikai lehetőségek harciasabbá, elkeseredettebbé tették az ellenfeleket, s a háborúskodás erősebben politikai színt kapott. Ebben a korszakban, amely körülbelül 1919-től 1924-ig tartott, Szlovenszkón széles irodalmi élet -virágzott, de korántsem volt jellegzetesen szlovenszkói, mert budapesti beállítottságával a főváros politikai és kulturális eseményeinek utórezgését és hátvédküzdelmeit jelentette. Befejezés volt, nem indulás, s a régi korból itt maradtak viaskodtak benne. A vidéki írók a Tavasz és az Új Élet folyóirat köré csoportosultak, az emigránsok a Tüz és a Kassai Napló köré. Az egyik oldalon a régen itt élők álltak csatasorba — csupa jó szándékú tiszta ember, aki nagy szolgálatot tett a magyar nyelvnek —: Sziklay Ferenc, Rácz Pál, Jankovics Marcell, Telek A. Sándor, Alapy Gyula, Sárosi Árpád, Kersék János, Szeredai-G

ruber Károly, a másikon az emigráció bajnokai, élükön Barta Lajossal, Kaczér Illéssel, Antal Sándorral, Lányi Menyhérttel, Gömöri Jenővel. Javában tombolt a harc, mikor az idősebbek küzdelmének háborgó felszíne alól kidugták fejüket a fiatalok, azok, akik nem vettek még aktív részt a magyar irodalom felfordulás előtti küzdelmeiben, és első érett élményeiket már az államfordulat utáni új környezetben szerezték. Lényegileg ők is a két bajvívó táborba szegődtek apródoknak: vagy a „baloldalinak" nevezett emigráns avantgardistákhoz, vagy a Jobboldalnak" elkeresztelt dilettáns vidéki írókhoz, de valahogy mégis mások voltak, mint az öregek. Formáik, felfogásaik közelebb álltak a baloldalhoz, szívük, temperamentumuk s társadalmi kapcsolataik a szlovenszkói helyi irodalomhoz, a helyhez kötöttséget kihang97