Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Forbáth Imre: Magyar költő Prágában

egyoldalúan raktam fel a színeket, nem bánom: talán ezzel kiprovokálom a kritikát, az ellentmondás, a korrektúra s ezzel a jobban megismerés vágyát. S ez is út a közeledés felé. Én bizony nagyon is szürkének érzem ezt a pár oldalt. De hogy is bírnám leírni érzéseimet, azt a forró hullámot, mely elönti belsőmet, mikor tíz mozgalmas évre gondolok, mit Prágában töltöttem, s melyet oly gyorsan elhordott a tomboló idő! Ha néha-néha föllátogatok, lépten-nyomon lecsapnak rám az emlékezések. Igen, itt meg itt jártam egykor, itt laktam, pincében vagy padlásszobában, korgó gyomrú költő csavargó, vagy akár a „kék úristen Bajorországban". A bájos külvárosban, hol „kék csíkos gatyákat szárít Dejvice szele", vagy a Na bojištin, a szobában, ahol egykor — mondják — a Švejk zseniális költője, Hašek lakott. Itt az Union kávéház, hol őt magát megismertem, s később Nezvalt, kinek pufók paraszt gyermek arcában fantasztikusan csillogó szeme tágra nyílt, mikor — ismeretlenül — megszólítottam: „Csak egy zseniális lírikus lehetsz te ilyen naiv szemekkel." Itt a „forradalmi kiskocsma", melyben a „felforgatókkal" üldögéltem, a világ hamaros „kisajátítását és újjáalakítását" tervezve, s ahol egyszer egy fekete selyemblúzos, szőke, óriás szemű lány ballagott át olyan léptekkel, mint egy fregattkapitány, Toyen, a festőnő, és én egyszeriben beleszerettem. S az „U Zlaté kapličky": egykor viharos orgia színhelye. Vlagyimir Majakovszkij gigantikus sastorkát öntözte itt vodkák és whiskyk niagarája. S nem hagyhatom ki a „Bratislavská vinárná"-í sem, hiszen ott vedeltük a jó limbachit az okos Clementisszel és az iijú Laco Novomeský-vel, bús-vad szlovák zsiványdalokat bömbölve. A „Fénix"-t\, ahol a kerek asztal körül „négy-öt magyar összehajolt": Győry, Szvatkó, Vozári, dr. Váradiék és mások, s töprengtünk, vitáztunk népünk sorsán. A műtermeket, ahol jeles festőink, Reichental, Weiner Imre és Nemes Endre éltek, dolgoztak s álmodoztak, s hol annyit vitáztunk a művészet új útjairól. Itt mind az utcák, terek, melyeken át annyiszor meneteltem szívdobogva... Felejthetetlen prágai helyek s ti bajtársak, barátok, szeretők — üdvözöllek! S téged is, dejvicei ház, mely előtt ablakot lesve álldogáltam egykor hosszú éjszakai órákon át, Jarmilát várva, ki zsarnok papája tilalma ellen jött, szökött szeretni az akkor még sokkal karcsúbb magyar poétát. Prága, Prága, arany Prága! . .. Hadd búcsúzzam tőled Nezval örökszép soraival: 66