Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Forbáth Imre: Magyar költő Prágában

Soha nem értettem meg, hogy léteznek kultúremberek, kiket a sors idegen országba vet, s ők környezetük iránt közömbösen, nyelvüket nem értve, történelmüket és kultúrájukat nem ismerve, képesek ott hosszú éveket, egy évtizedet eltölteni! Pedig sok ilyen magyarral éltem akkor együtt Prágában. Ültek a kávéházban, csak magyarul beszéltek, főleg magyar lapokat és könyveket olvastak, és szívüket a nosztalgia emésztette. Körülöttük a legcsodálatosabb történés: egy fiatal, tehetséges nép lerázta magáról évszázados gátlásait, a szolgaság szennyét, tradíciós porát, és hatalmas, friss lélegzettel új életet kezdett. Az akkor még aránylag kicsi és vidékies Prága is rövid pár év alatt, szemünk láttára, nagyvárossá fejlődött. A magyar értelmiségi csoport ezalatt élte a maga sajátos, zárt körű életét. Az Edison kávéház egy sarkában s holmi homályos utcákban eldugott kiskocsmákban jöttünk össze, és terveztünk, mert ki tudja, szörnyű titkainkat ki hová rohan denunciálni? Ezeknek az időknek eredménye: dolgoztunk, tanultunk, építettük világnézetünket, és főleg — megtanultunk vitatkozni. Hihetetlenül intenzív szellemi életet éltünk. Ennek két tengelye a dialektikus materializmus és a művészi avantgardizmus problémái voltak. A magyar forradalom bukása, a német felkelések sorsfordulatai, a győzelmes orosz forradalom elég anyagot adtak politikai vitákra. S az akkori idők perspektívája ez volt: a változás! Erre készültünk, ezt tanultuk, ez forralta koponyánkat. Másrészt ekkor vol't az izmusok fénykora is. A zagyva és termékeny káosznak, a tabula rasa, a dada s minden eddigi summáris elintézése illúziójának, a szintaxisok széttörésének s a gomolygó ködfoltokban új csillagzatok keresésének. A fiatalon elhunyt Mihályi Ödön és Kudlák Lajos, a Ma munkatársai, és Spitzer Ferenc, zseniális recitátora és rendezője a maista előadásoknak, ekkor a legaktívabbak. Inkább politikusok voltak Gortvai és Weinherz és szegény boldogult Kenczler, a nagy műtörténész. Társaságunk legértékesebb tagja azonban Bauer Ervin volt, a biológus, aki ma a leningrádi egyetem professzora. Ő hozta közénk a magas tudományosság, az egzakt kísérletek és a matematikai gondolkozásmód szellemét. Az ő lakásán jöttünk össze, akiket a tudomány modern problémái is érdekeltek, akik itt is avantgardizmust kerestünk. Linksz Artúr, Marmorstein Sándor és jómagam voltunk a „doktor bácsi" adjutánsai. így megoszlott a társaság nagyjában és általában e három tevékenység körül, ki ezt, ki azt kultiválta inkább. Ennek megfelelően 56