Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Forbáth Imre: Magyar költő Prágában

FORBÁTH IMRE Magyar költő Prágában A felszólításnak, hogy erről a témáról írjak, szívesen teszek eleget, hiszen alkalmam nyílik megmondanom: csodálat és hála, a víg és komoly érzések és emlékezések ezer színes szála köt Prágához, hol hányt-vetett életem legszebb éveit töltöttem. Sok jeles írójához, művészéhez, szociális mozgalmainak legkiválóbb embereihez az együttes munka, a barátság, a kölcsönös elismerés és egy kiváló asszonyához a nagy szerelem emléke fűz. Nem bánom, kinevethetnek, de bevallom: semmilyen hírnév és elismerés nem tudna úgy meghatni, mint például az a pár sor, amit a véletlen hozott szemem elé, mikor minap egy cseh regényben megtaláltam magamat, „

Forbesz doktort, a költőt és orvost", mint tréfás-komoly mellékfigurát, vagy a nagy poéta Nezval versében (Výzva přátelům) ez a sor: „s a sarokban mosolygó-kék szemekkel Forbáth Imre ült..." Furcsa figura lehettem, rövid bekecsben, lábszárvédőben, vörös szakállamat babrálva, mikor úgy 1920 telén beállítottam az irodalmi kávéházba, csehül még alig nyögdécselve, és szemtelenül letelepedtem az asztalokhoz, melyek körül akkor egy Hora, Hořejší, St. K. Neumann, E. E. Kisch és mások, prominensek, üldögéltek. Arra a jogos kérdésre, hogy mi jogon, a világ legtermészetesebb hangján azt feleltem: „A legnagyobb magyar forradalmi költő vagyok." Miután ilyen szép ajánlólevelet állítottam ki magamról, mit tehettek egyebet, melegen üdvözöltek, helyet adtak az asztalon vaskos könyökömnek s az asztal alatt hosszú lábamnak. E. E. Kisch ugyan gyanakodva megjegyezte, hogy külsőm inkább egy kisgazdáé, mint költőé, de azért ő is felvett barátságába, melyre bizony csak ráfizetett. Boldogult, jóságos mamája megszámlálhatatlan rostélyosáért s garmada könyvéért, melyet mindjárt rohantam Andréhoz eladni, tőlem összesen egy hozzá és róla írt verset kapott, melyet azonban — hízelgő volta miatt — nem engedett leközölnöm. 55