Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Utószó ( Szeberényi Zoltán)

Utószó „A múlt: kikapcsolhatatlan folyamatosság, melynek megszakadása .. . zavarokat, zökkenőket von maga után. A jövőt a jelen valósága alakítja, és ez a jelen térben és időben csak a múlt és jövő vissza- és előrefutó vonalán igazolhatja saját realitását. Aki a múlt összekötő vonalát elmetszi, sose érhet a jövőbe... A szlovákiai magyar irodalom 1918-ban kezdődik: ezt a tényt nem szabad sose elfelejteni. A szlovákiai magyar irodalom csak egészében lehet történelmi tényező, alakító, kiható realitás. Ez a kiindulópont, és ehhez kell igazítani minden új jelentkezést:fejlődést vagy visszaesést csak úgy állapíthatunk meg. Aki ezt elkerüli vagy elmulasztja, aki nem ismeri és nem tudatosítja önmagában, az mértéket téveszt..." — figyelmeztetett Fábry Zoltán irodalmunk felszabadulás utáni korszakának névadó tanulmányában (.Harmadvirágzás, 1954). Gondolatai arra irányulnak, hogy elképzelhetetlen jelentős fejlődés a múlt eredményeinek ismerete, értékelése és alkotó feldolgozása nélkül. A két háború közötti csehszlovákiai magyar irodalom értékei, eredményei mégis sokáig feltáratlanul lappangtak a korabeli napi- és hetilapok, kérészéletű, többnyire csak néhány számot megért folyóiratok, ma már jórészt hozzáférhetetlen könyvek lapjain. Az irodalmunk harmadszori újjászületésének korszakában jelentkező nemzedékek nem ismerték irodalmi-kulturális örökségüket. A „jégtörő és gyümölcshozó Február" után fellépő fiatal írók nem indulhattak elődeik irodalmi hagyományainak továbbvivőiként. Hosszú ideig csupán egy sebtében összeállított antológia (Megalkuvás nélkül, 1954) jelentette a korszak üzenetét, követhető irodalmi hagyományát. Az ötvenes évek második felétől szórványos, többnyire minden rendszerességet nélkülöző, kellően át nem gondolt próbálkozások némileg enyhítettek ezen a lehangoló helyzeten, de jelentős változást csak a Madách Könyvkiadó létrejötte hozott. Az önálló magyar könyvkiadó szerkesztősége kezdettől fogva nem kis 472