Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Kapcsolat és közeledés - Sziklay László: Költők a hegyek árnyékában

magasából öntik alá világos, tiszta hangjukat, mintha gyöngy ömlenék a fényes, kemény márványra, minden gyöngy más hangú és mégis egymáshoz hasonló ... A temető élő sövényére a plebejus verebek egész köztársasága telepedett és valódi parlamenti zsivajt csaptak, kevés ész, kevés dallam, és mindez mily csúnya. De azért élet, mégiscsak élet nyüzsög az élő sövényen, de keretében ... a holtak mezője." Mily színes leírás ez, tele élénk színekkel: az ember önkéntelenül is Gárdonyi, sőt: Jókai hasonló hegyvidéki leírásaira gondol, Jókai Vág-völgyére. És érdekes, abban a pillanatban, amint ugyanez az író, Vajanský belép a város falai közé, az emberek kicsinyessége, szük látóköre sötét színeket rak palettájára: a hős „átható tekintete... észrevette a lelki silányságot, a kicsinyességet és a cselszövést." Teljes, kissé kesernyés lelkéből nem szerette ezt az alacsony „világocskát", hisz magasabb szellemben nevelkedett, szép tanulmányokban mélyedt el, s nemzeti érzéstől égett. Lehet, hogy igazságtalan volt a mi mucsai „világocskánkhoz". Fogalmai, vágyai és bánata túl erősek voltak, s nem engedték, hogy figyelmesebben bepillantson a szlovák kisvárosi életbe, melyben lehet találni érdekes vonásokat is. Ezek előtt behunyta a szemét, sóhajtott, s az unalom ölelte száraz karja közé, amikor pátriájára gondolt. Sziklay Ferencnek, a kassai magyar írónak egyik verssora jut eszünkbe a kisvárosról: „Temető van itt, csak a fejfák élnek..." És mégis ragaszkodnak hozzá! Mégis szeretettel csüggnek minden tövén, minden zugán, mégis itt kell meghalniok! A szlovák költő, a magyar költő egyaránt ragaszkodik szülőföldjéhez, s ha meglátja is hibáit, ha nyomasztóan borul is rá a kicsinyesség és a nagy hegyek árnyéka, vállalja a borút, a fülledtséget, kitart hazája mellett. Hogy is mondta Petőfi? „Itt minálunk nem is hajnallik még, Holott másutt már a nap úgy ragyog. De semmi kincsért s hírért a világon El nem hagynám én szülőföldemet. Mert szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatában is nemzetemet." A közös szülőföld közös képei közös érzést és közös gondolatvilágot alakítottak ki a két nemzet lelkében. (1941) 471