Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Kapcsolat és közeledés - Dobossy László: F. X. Šalda

nítő törekvésnek minden esetben, bármilyen formában jelentkezzék is. Megbocsáthatatlan bűn volna egy nemzettestet megbénítani, mely messzire nyúló tradíciókkal és sajátos jellemvonásokkal rendelkezik. Épp ennek a külön nemzeti egyéniségnek az ápolását, épségben tartását és továbbfejlesztését kívánnám a szlovenszkói magyar irodalomtól." Folyóiratában cikket közölt a csehszlovákiai magyarság jogos követeléséről, az egyetemi tanszékek ügyének a rendezéséről. Itt egyebek közt ezeket mondta: „A köztársaságban majdnem hétszázezer magyar van, akik teljes komplexumot alkotnak; rendes népük és önálló életük van. A kisebbségi törvény alapján gondoskodnunk kell kultúrszükségleteikről: így egyebek között saját középiskoláik is vannak, nem nagy számban ugyan, de legalább az alapszükségleteknek megfelelően. Gondoskodnunk kell tehát jó tanárokról a középiskolák számára. De hogyan van ellátva a prágai egyetemen a finnugor filológia? Van ugyan tanszék e filológia részere, s ezt a nemrég elhunyt Bújnák Pál töltötte be, ám ennek a széles tudományos szaknak egyetlen tanár kevés. A szemináriumnak a helyiségei pedig teljesen elégtelenek, kicsi a könyvtár, és az összes szemináriumok közül a legkisebb dotációt kapja — igazán koldus dotációt, ezer cseh koronát egy évre. Hogyan festhet azután állampolgáraink tudományos felkészültsége — azoké, akik a magyar nyelvet, irodalmat és kultúrát tanulják, hogy később középiskolásoknak adják tovább. Ahelyett, hogy segítenök kifejteni azokat a demokratikus gondolatokat, amelyek a magyar múltban éltek és hatottak, eloltjuk még azokat az alkotóképességeket is, melyek esetleg államterületünk magyar lakosságában rejtőznek. Igyekeznünk kellene Prágához kötnünk őket az egyetlen tartós kötelékkel: azzal, hogy teljes megnyilatkozási lehetőséget és munkaalkalmat nyújtanánk nekik." Humanista volt Salda, azonban nem mozgott szellemi légüres térben. Maximálisan tiszta célok megvalósításáért küzdött, azonban nagyon reális eszközöket is felhasználhatóknak ítélt. Őt magát erős étosz irányította gondolkodásában és cselekvésében is. Hű és következetes maradt önmagához, és élete végéig megőrizte teljes függetlenségét és aszketikus igazságkeresését. S ez a szabadságra törekvés az, amiben példa és iránymutatás ő a mi számunkra is. (1937) 463