Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Kapcsolat és közeledés - Dobossy László: F. X. Šalda

egyetlen tényező állandó benne, s ez: a kifejezés eszköze, a forma. Šalda, ha kifejezetten nem volt is híve a formalizmusnak, mégis elemien érezte nemcsak a mű értékét, hanem azt is, hogy mennyi szellemi intenzitás fejeződik ki a formában. Ez a tisztán esztétikai érdeklődés már első fellépése után jelentkezett nála, amikor elhajlott Taine mechanikus és merev elméletétől és Émile Hennequin szubtilisabb felfogásához közeledett, mely magának az irodalmi alkotásnak az esztétikai, pszichológiai és szociológiai elemzését hirdeti fontosnak. Később még pontosabbá csiszolódik ez a szemlélete, főleg amikor az európai romantikával foglalkozik, és teljesen újszerű és még mindig érvényes megállapításait Lélek és Alkotás című, 1912ben megjelent kötetében közli. Itt már így ír: „Az irodalmi alkotás egyetlen megismerés folyamata, intuitív cselekvés, mit nem lehet szétbontani »tartalomra« és »formára«. A költészetben a gondolat, mit más szavakkal fejezünk ki, már nem ugyanaz a gondolat." A forma tökéletességében látja az őszinteség teljességét. Minél őszintébb és minél lelkiismeretesebb egy író, annál kristályosabb a kifejezési módja. Néhány évvel ezelőtt újra megfogalmazta régi és állandó problémáját: „Több formát! — ez nemcsak több fegyelmet és több kötöttséget, de szintén és elsősorban: több vitalitást és több benső energiát is jelent. A formát meglazíthatod és széttörheted á la bonneheur — az első vagyok, ki helyeslem ezt —, de előbb kell, hogy egyáltalán legyen kifejezési eszközöd. A forma állandóan fokozott belső erőfeszítés nagyobb és nagyobb szabadság elérése felé. Másképp minden csak barbárság és üres fecsegés, küzdelem árnyékokkal, miket az első szél lehelete elsodor. A forma prometheusi harc egyre tisztább világosságért. Hány cseh nemzedék kóborolt és halt meg a pusztában, mivel az alkotásait ün. gondolatok szolgálatába állította, amelyekről csakhamar bebizonyosodott, hogy banalitások csupán, kérészéletű fecsegések." Talán ez a formatisztelet az egyetlen egységesítő szempont, mit Šalda munkáiban találunk. Egyébként azonban kritikai oeuvre-je nem egy kidolgozott terv rendszeres kifejtése. Akárcsak Sainte-Beuve, ő is alkalmi kritikus a szó legjobb, goethei értelmében. Mindig azzal mérkőzött meg, ami a legidőszerűbb, a legégetőbb volt. Tette ezt perzselő hévvel, átütő erejű íráskészséggel — innen óriási népszerűsége és tekintélye. Az első harcait a verbalisztikus nemzeti irodalom ellen vívta. Győzelemre vitte nemzedékét, ám betegsége után széttörte a generá459