Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Kapcsolat és közeledés - Dobossy László: F. X. Šalda

nemcsak azt, mit szememmel láthatok, kezemmel tapinthatok, de azt is, mit érzékeink nem érnek el, mit létünk lényegében csak a művész teremtő képzelete sejt meg néha. A szavak és fogalmak felszíne mögé akar nézni és lényeget, életet látni. Objektivitást követel az írótól: a valóság teljes megismerését és önmagunknak teljes kifejezését. Az igazi művészet első feltétele az őszinteség. Ez a legfőbb és egyetlen kritérium, mit szembehelyez az alkotással. Az ún. erkölcstelen irodalom is lehet nemzeti érték, ha az író őszintén fejez ki benne egy lelkiállapotot. így azután a kritikus első feladata szintén nem hátsó gondolatok, mellékszándékok keresése, hanem a mű teljes megértése. Őszinteséget vár az írótól, őszinte megértéssel lép ő is az alkotáshoz. Ez Šalda kritikai módszerének az alapja. Eleve elfogultságokat, előre adott kritériumokat nem ismert. Hagyta, hogy hasson rá a mű, hasson rá az, mi benne lényeg és érték. Csak miután már átélte és teljesen értette, akkor mérlegelte kritikailag. Mindig a műből indult ki, soha nem önmagából. Ezért nem tudott és nem is akart doktrínát alkotni, egységes mértéket, melyhez a bírált jelenségeket hozzámódosítsa. Szerinte a kritikusnak függetlenítenie kell magát minden dogmatikától, mert mindent meg kell értenie, és mindent a maga helyén kell tudnia értékelni. így volt képes csodálatos megifjuló képességgel mindig újra meg újra hozzáidomulni az új irodalmi és politikai irányokhoz, lankadatlanul lépést tartani a változó nemzedékkel. Mindig a legfiatalabbakkal harcolt egy sorban, és mindig egész megértéssel fogadta még a legvadabb kísérleteket is, bárha nem helyeselte is őket. „Nem voltam dogmatikusa egyik iránynak sem. Nem fogadtam el semmiféle törvényt, mint statikus keretet. — A rra törekedtem, hogy az új mpndanivalókat, új formákat megértsem és a korszükségletekből magyarázzam." Azonban nem elégedett meg csak azzal, hogy megértse és megértesse az irodalmi alkotásokat és irodalmi irányokat. Ez csak kiinduláspont volt számára: „Csak indíték, csak lökés, mely mozgásba hozza saját lelki alkatát. A kritikusnak azonban mindenekelőtt ezt a saját lelki alkatot kell kifejeznie. A szerzőn keresztül, kit bírál, végeredményben önmagát is kell tolmácsolnia. A kritikus éppúgy az egyéniségét közli a kritikában, mint a poéta a költeményeiben." Ezt a kritikai alapelvet már 1905-ben mesterien megfogalmazta Harc a holnapért című kötetének programadó cikkében, a Pátoszból és inspirációból fakadó 457