Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Kapcsolat és közeledés - Dobossy László: F. X. Šalda

kritikában. „A kritikus éppúgy alkot, mint a költő. A különbség, mely köztük van, csak tematikai: a költő az életből és a természetből merít, a kritikus pedig a művészetből és kultúrából. Mindkettő — a kritikus is és a költő is — ítél, értékel, stilizál, alkot. Ezért mindkettő megszállott és szenvedélyes, egyik sem igazságos és tárgyilagos. Az alkotó ember mindig mellőz sok dolgot, hogy más jelenségeket annál teljesebben lásson. Ezért nehéz az igazi kritikusnak megokolnia ítéletét, rokonszenvét vagy ellenszenvét; az igazi kritikus nemcsak ésszel ítél, hanem egész kultúrájával, egész emberi mivoltával." A šaldai értelemben vett kritika tehát szintén alkotás, lelki dráma és lírai vallomás. Két léleknek és két egyéniségnek — a kritikusénak és a szerzőének — az összeütközése, egyenrangú küzdelme. „Nem dolgozunk a szerzőknek, nem dolgozunk a közönségnek: önmagunknak dolgozunk. A kritika — helyesebben: irodalompszichológia — önálló műfaj. Éppúgy, mint minden művész, filozófus, költő, mi is Goethe szava szerint dolgozunk: höchst selbstsüchtig." A wilde-i költő-kritikus megfogalmazása és megvalósítása ez, még Alfred Kerr előtt. Ez a költő-kritikus nemcsak hogy nem vesz el a könyvekből, hanem még ad is hozzájuk — a sajátjából. „Nemcsak intellektuális és absztrakt életet él, hanem — éppúgy, mint a költő — érzékit, szerveset és alkotót is. S ő művészi formában fejezi ki ezt, ő is végeredményben a szellemnek, a szívnek, az érzéknek az önéletrajzát írja kritikai munkáiban. írása éppúgy lehet pszichológiailag és művészileg gazdag, érdekes és lenyűgöző, mint »áldozatainak« a regényei és versgyűjteményei. " Meggyőző természetességgel védte műfaját a kontárok értékrontásával szemben. „Ellenvethetik, hogy nagy és legnagyobb könyvekről is írtak és írnak nagyon ostoba bírálatokat. De bizonyít ez valamit ? Nem írnak-e legszebb asszonyokról is nagyon csúnya költeményeket? A legnagyobb emberekről is nagyon nevetséges történeti regényeket ? A legmélyebb tengerről nagyon sekélyes szonetteket ? S nem másznak-e fel a legmagasabb hegyekre is nagyon kis emberek?" Šalda teremtő bírálata" nem áll meg egyes alkotásoknál és apróbb benyomások közlésénél. „Nem akartam impresszionista lenni. A pillanatból indultam ki, de az örökkévaló felé tartottam. A benyomásból indultam ki, de törvényt kerestem vagy legalábbis utat a törvényhez." Ezt a törvényt, ezt az abszolút értékű formulát Šalda nem találhatta meg soha, mivel a művészet mindig új és új arccal állt elé. Csak 458