Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Kapcsolat és közeledés - Szalatnai Rezső: A cseh és szlovák irodalom

hasonlítható nemzeti tragédiák és néma korszakok után a kis nép hevével keresi a maga lelkét, hogy kifejezze, megvallja lényét a világ szeme előtt. A nagyvilág előtt, melyben sehol sem hisznek oly elvont mélységgel és mesehittel, mint Közép-Európában, a német határokon innen. Mennyi egyezés és mennyi változatosság lüktet ebben a lírában, a csehben és a fiatal szlovákban egyaránt, mennyi kozmopolitizmus és nemzeti rajongás egyszerre a prózában és drámában is. Mily ritka és érdekes esetét látjuk itt az irodalom és nemzeti lét teljes azonosságának a magatartás minden részleteiben! S ez az irodalom a magyar olvasó előtt jóformán ismeretlen. A literátorréteg, a mai igazi és rangos olvasó most kezdi megtekinteni, mint a festőművészet utóbbi harminc évének forrongásai után a mai értő egy Greco-képet. Budapesten nemrég megjelent egy cseh és szlovák költői antológia (Renaissance kiadás, 1936), s itt nálunk sorra megjelennek magyarul Karel Čapek regényei, sőt másoké is, például Ivan Olbrachté (Prager-féle kiadás). A magyar olvasó úgy gondolt a cseh irodalomra, mint egy színes és könnyű civilizációs ringatást nyújtó képes magazinra, Čapek prózájának elszórt részei és Langer sima, Molnár Ferenc-i vágású színdarabjai koronként megerősítették ezt a hiábavaló feltevést. Vajmi kevés vigasztaló van abban, hogy a csehek is a régebbi Jókai- és Herczeg Ferenc-fordítások után a mai Körmendi Ferenc-regények sorozatos és számunkra lélektanilag rejtélyes átvételéig, a magyar export-drámák megtapsolásáig körülbelül hasonló magazin-véleménnyel nyugtatták meg irodalmi lelkiismeretüket, amikor a nyelvi határai közé zárt magyar irodalomról volt szó. Nem fogadhatjuk el útmutató fának azt a módszert, melyről egy fiatal cseh történész kezd mostanában híressé válni, aki tudniillik a magyar nemzetről szóló komoly cseh történeti munkájában tíz szót sem szentel a magyar irodalom vagy szellemiség ismertetésének. Szempontjai és mondanivalói a magyarokról ugyanis tökéletesen politikai természetűek, s így nem marad más hátra, mint megvárni azt az időt, amikor a külpolitikai enyhülés magával hozza a szellemi érintkezés némi lehetőségét is. Tényleg, kell erre az időre várni? Azt hisszük, nem! A cseh írók egyes nagy műveit egy természetesebb, emelkedettebb, régi európai ízű érdeklődés egyszerűen a magyar elé viheti és fordítva is. A szlovák irodalomról már némileg sikerültebb képe van a magyar olvasónak; az írókat ugyan nem ismeri, de az irodalomról, a szólamról van valami elképzelése, mert formáit és hangulatait már 443