Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938
Tudomány és művészet - Sziklay Ferenc: Harminc év
irodalompártoló közönség, lelkes Könyvbarátaink. Három éves múltra tekinthet vissza a vállalkozásunk, s a kezdet nehézségein túlesve életképessége ma már bizonyosnak mondható. A jubileumok célja nem lezárása egy emberöltőnek, de kezdése egy újnak. A nagy múlt tisztelő kegyelete nem a korral elmúlt eszmék kultuszában áll, de a nagy idők követelő parancsszava s a nagy emberek cselekedetei között való összhang megértésében. Patrónusunknak, Kazinczy Ferencnek nem a munkái fontosak nekünk — azok legnagyobbrészt elavultak —, de a példája. Amint ő megérezte kora parancsát, s aszerint élt és tett, úgy nekünk is meg kell értenünk a máét, s amit ő elvégzett emberfölötti munkabírással, soha meg nem lanyhuló lelkesedéssel és kitartással egymaga, azt kell elvégeznie a róla elnevezett Társaságnak az erők összefogásával. Fölrázni a csapásoktól lesújtott, közönybe fásult lelkeket a rájuk ködösödött nemtörődömségből, megmenteni s kifejleszteni bennük a szunnyadó szellemi erőket, önmagunkért, gyermekeinkért, a magyar nemzeti kultúra jövő életéért! (1928) 386