Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Fábry Zoltán: Író és osztályharc

csizmák az utat: ezt a mindennapi munkát, a próbát már másoknak hagyja. Az osztályától megcsömörlött és a marxizmus szemüvegén át néző író ezt mind látja. De ha tényleg ki akar szabadulni osztálya, hatalma kényelemkísértései, igazolásai alól, akkor nem reked meg a polgári mentalitás destruálásánál, antipolgári gesztusainál, a gúnynál, nehogy ez a negatív munka feleméssze erejét, és másult munkára, új építésre, teremtésre képtelenné nullázza. Továbbmegy az úton, és tényleg szakít mindennel, aminek a tarthatatlanságáról meggyőződött. Áruló lesz. Tudatosan. De nem elég az ellenséges frontot leleplezni és támadni, de meg kell érteni a proletármentalitás embertörténeti pozitívumát. Csak ha egynek érzem magam az osztályharcos tömeggel is, csak ha tudom, hogy a hátam mögött olyan egység van, mely értelmet és realitást ad harcaimnak, csak akkor lehetek új, másult és változtató erő. Az ő erejük. A proletariátus ereje. Az entellektüel minden-mindegy menekülése nem lehet út a proletárhoz. Az esztétikai világfájdalom sem találkozhat a szenvedők és kizsákmányoltak elemi harckészségével, tudatos célkitűzésével. Csak zavart hoz, gyengeséget, dekadens szépségnyafogást — segítség helyett. Ziláltságot — erőtudatosítás helyett. Papirosirodalmat — osztályharc helyett! Ma az írás már nem az írástudók céh ügye. Ma azoké az emberi szó, akik emberséget dokumentálnak, akik vádat, szociális harcot tudatosítanak. Mindegy, hogy orvos, munkás vagy céhbeli író. Az író a proletárhoz, aki maga is ír (munkáslevelező, faliújság-szerkesztő: és hányból lett már proletáríró!), már nem jöhet a magasabb rendű leereszkedésével, de egyszerűen, mint egy ember, aki részt kér a dokumentáló, a világot tisztító és megmutató munkából. A polgári írástudók évekkel ezelőtt még fölényes lebecsüléssel kezelték a proletárirodalom első eredményeit, ma pedig a nagyvárosok könyvkereskedésének kirakatai tele vannak a proletárirodalom termékeivel. Ezek a gőgös urak elfelejtették, hogy a kétféle irodalmat össze sem lehet hasonlítani, mert mindkettő más fejlődés eredménye. A polgári irodalom melegházi tenyészet volt, üvegházi színpompázó virág, de kint a levegőn, levegőváltozáskor természetesen el kellett hervadnia és emlékké fakulnia. A proletárirodalom virága kint nőtt az életben. Ismeri a napot, de elbírja a szelet is, és a viharral is megdacol. És ha egy elpusztul: száz és száz más virág marad a réten. Egyforma és egyedül is tömeget reprezentáló. A proletár eddig a köztudatban 33