Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Kovács károly: Valóságfeletti és társadalmi realizmus

bizonytalankodást. Alapjában véve ez a helyzet a cseh irodalomban is, ahol pillanatnyilag a legmagasabb hullámokat veri. Ahol a haladó kultúrfront olyan kimagasló reprezentánsai vallják evangéliumuknak, mint a már többszörösen idézett Nezval, Teige, Záviš Kalandra, A. Hoffmeister és mások. Ez a helyzet Franciaországban is. Más országokban a valóságfölöttiek nem sokat hallatnak magukról. Ha például a haladó magyar irodalmat vesszük szemügyre, nyugodtan írhatjuk le, hogy a szürrealizmus kérdése, legalább egyelőre, nem szerepel a napirenden. Leváltak a következetesen új kultúráról mindazok, akik kispolgári tanácstalanságuk irodalmi kifejezéseit „új" kultúrának tüntetve fel akarták azt becsempészni. És ennél a pontnál senkit sem szabad megtévesztenie ama körülménynek, hogy a magyar irodalomban a tulajdonképpeni szürrealizmusnak csak jelentéktelen szerep jutott. Itt más izmusok fejezték ki a polgári kultúra zavarát, bomlását és csődjét. Itt, eltérő formában, az aktivizmus jelentette ugyanazt, amit Franciaországban André Breton vagy a cseh irodalomban Nezval. Mi sem természetesebb, mint hogy a viszonylagos és részleges stabilizáció évei alatt elsimultak azok a hullámok, amelyeket a válság legkaotikusabb évei vertek fel. Az aktivizmus kimúlt. De nem azért, mert a békésebb évek „aludni küldték a költőket", hogy majd a fegyverek zajának reggelén ismét felébredjenek. Fábry Zoltán ebben a vonatkozásban helytelenül beszél az „aktivizmus dekadenciájáról" abban a műhelytanulmányban, amelyet most tett közzé Korparancs című kötetében. Az „aktivizmus dekadenciája" ugyanis azt akarja mondani, hogy ez az irány „lázadás", irodalmi forradalom. Nem kisebb valószínűtlenségét szuggerál, mint azt, hogy Kassák, az aktivizmus prófétája valamikor lázadó, forradalmár volt. Barta Lajosnak ugyanez az értékelése. Véleménye szerint az írók ebben a formában juttatták kifejezésre tiltakozásukat a hanyatló kultúrával szemben. Tévednek. Az impresszionizmus gyűjtőnevén összefoglalható irodalmi és művészi irányok (és idesorolom az aktivizmust is) nem a szó valódi értelmében felfogott haladást képviselték, hanem az iránytévesztettséget és anarchiát. Ez az irodalom és művészet a dekadens polgárság ügye volt. Teljesen jelentőség nélküli és „hamis tudatnak" kell tartanunk, ha képviselői szubjektíve a munkástömegek képviselőinek tudták magukat, visszavonulásukat pedig a fáradt forradalmiság gesztusaival kísérték. Ugyancsak minden jelentőséget nélkülöz az a körülmény, hogy a különböző tév-iz318