Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Forbáth Imre: Tudomány és művészet

A gazdag és bonyolult alkotásokban az ismétlődés egymásba fonódó gazdag és bonyolult ritmusok harmóniás rendszerét alkotja. Egy festményben pl. sokszor a nagy szimmetriák egész sorát lelhetjük fel, melyek a képet minden irányban felosztják, kiegyensúlyozzák. A szimmetriák másik, finomabb rendszerét az egyes nagyobb motívumok proporcióiban találjuk, majd a részek egymás közötti és az egészhez való viszonyában. Még finomabb struktúrákat mutat a vonalak és színek ritmu'sszövedéke. Ez a ritmus sokszor már egymagában meghatározza egy festmény stiláris hovatartozását. A ritmustörvényből, mely a művészi alkotás tökéletes (nem geometrikus, hanem művészi!) kiegyensúlyozottságát követeli, következik a homogén, egységes stílus és a totalitás követelése. Ennek értelme nyilvánvaló: ha pl. egy képrész szerkezete más, mint a többieké, úgy idegen testet jelent a képegészben, s megbontja a kép ritmusát. Egy nagyvonalú freskóban a részlethalmozás nevetséges lenne, pl. egy apostol szakállszőreinek pontos ábrázolása, mint valami Dürer-arcképen. Lehetetlen elképzelni, hogy Van Gogh képein egy képrész más ecsetvonásokkal volna fölrakva, mint a másik. Egy Rodin-szobor felületének impresszionisztikus gazdagsága összeférhetetlen lenne valamely nagyobb rész simaságával. Egy verssor, egy tenyérnyi képrész, pár zenei taktus sokszor elegendő az egész alkotás stílusának meghatározásához. Törvényszerű összefüggések uralják a művet. Egy impresszionista képen a színfoltok egyenletes eloszlása érthetővé teszi a világosabb színek prevaleálását, s azt a tényt i<>, hogy az impresszionizmus legjellemzőbb alkotásai tájképek, mert ezek különösen kedveznek a formák egyenletes eloszlásának. A lehetőségeknek határai vannak, melyek átlépésével a mű megszűnik művészi lenni. Ezek a határok adva vannak már a művészet általános értelmében, mely megköveteli, hogy emberi tendenciája pozitív, az alkalmazkodás elősegítője legyen. Erre más szabály nem létezik. Egy egészen sötét vagy egészen fehér kép ostobaság és tényleg csak a dadaizmus tréfái közé tartozik. De művészietlennek érezzük a túlságba vitt stilizációt is, mely leegyszerűsíti a valóságot és átvisz az ornamensek, az iparművészet egészen más célú területére. Művészietlen a túlzott gazdagság, a túlzsúfoltság is — mely pl. a biedermeier egyik kinövése volt (Macquart) —, mert nem felel meg a művészi egyszerűsítés mértékének. A művészi ízlés és a kultúra érzi és megköveteli ezeket a szabályokat. S éppen ezen a téren történik a legtöbb hiba. Korunk 280