Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Tudomány és művészet - Forbáth Imre: Tudomány és művészet

züllöttségére, a polgári kultúra hanyatlására ez is jellemző: a stíluszavar, az ízlés anarchiája, a határok nem ismerése, a fejvesztett, kapkodó és akarnokoskodó eklekticizmus. Rideg spekulációk, selejtes ambíciók terméke ma a művészet nagy része, melyben nincs meg a szilárd világnézetű ember szenvedélyes céltudatossága és akarata. Hiányzik belőle az alkotó folyamat magas hőfoka, mely egyedül képes a mű egységében összeolvasztani a különböző elemeket. így nem jöhet létre a harmonikus egész, helyette valami összekevert, összepancsolt tarkabarkaság lép fel nagyképűen a nagy, a modern művészet maszkjában, pedig csak álművészet, hivalkodó transzparens a limlomok boltjai előtt. A stílus tisztasága a művészi tudás, de egyúttal a becsület bizonyítéka is: nemcsak a technika mesteri uralása szükséges hozzá, hanem az emberi magatartás feltétlen tisztasága, az emberiség haladásának, jobb jövőjének hite és akarása is. Ha jól átgondoljuk a művészet értelmének meghatározását, melyben lényeges pont az ember alkalmazkodásának elősegítése, úgy egy következtetéshez jutunk, mely felelet a művészetelmélet egyik legvitatottabb kérdésére. Ez az aktualitásé. Időleges vagy örök érték? — így szól a kérdés! Ma is szemben áll a két tábor, az egyik az „örök érvényű" művészet híve, mely nem szabad, hogy beszennyezze magát az efemer valóság sarával, és magasan felette kell állnia a társadalmi és pártharcoknak. S a másik tábor, mely ugyanilyen szenvedéllyel tagadja ezt, és egy kizárólagosan aktuális, irányzatos művészet követelője. Az igazság itt sem egyoldalú. A művészet e két funkciója nincs egymástól mereven elhatárolva, hanem dialektikus összefüggésben áll. Minden igazi művészi alkotásban mind a két "funkció jelen van, az állítás és tagadás különböző viszonyában. A legnagyobb alkotások azonban éppen azok, amelyeket e két funkció dialektikus egysége jellemez. Az aktualitástörvény az emberi alkalmazkodás értelmében megköveteli, hogy a művészet a konkrét, objektív valósággal kölcsönhatásban legyen. E szabály alól nincs kivétel. Halott, érdektelen és meddő az a mű, mely nem táplálkozik a kor erőforrásaiból. Mint az antik mitológia Anteusza, a művészetnek is időről időre érintenie kell szülőanyját, a földet, hogy belőle erőt meríthessen. A nagy művészek mint pompásan csiszolt homorú tükrök gyűjtik a valóság sugarait, hogy koncentrálva visszasugározzák a mű fókuszából, ahol hatalmas gyújtó hatásuk van. Minden igazi művészet aktuális ebben az értelemben, hiszen végső fokon nem más, mint az 281