Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Valóság és társadalom - Fábry Zoltán: Beteg Európa

mentálódik Huelsenbeck csendes, józan útikönyvében; ahol még a felháborodás is tárgyilagos mondanivalóvá keményedik. Huelsenbecknél az emberi lényeg világformáló ténytartalma döntőn lükteti a korparancsot: „A világot meg kell változtatni!" Az európai civilizáció Huelsenbeck könyvének utolsó, csendes izzású mondatában kapja meg a halálos döfést: „Itt az ideje,vagy tán már az utolsó perc is, hogy felkerekedjünk arra az útra, mely a néger felé vezet." Ez a mondat nem hisztéria, nem irodalmár-perverzitás, nem sznobizmus, de fáradtan lüktető rezignáció, mely mégis megismerés: itt az ideje, hogy jóvátegyünk mindent, hogy megváltozzunk, hogy változtassunk. Huelsenbeck ugyan kicsit nagyon messzire szaladt, hogy tudatosítsa azt, amit Berlinben is megfigyelhetett volna. Kicsit menekülés ez a könyv, ez a hajó, és Huelsenbeck nem is tagadja, bevallja a menekülés tényét, a félmunkát. Az utazás: menekülés. Akár az előd, Arthur Holitscher csinálja, akár a jogutód Huelsenbeck. Holitschernél az emberiség örök fiatal tüze, lelkesedése dolgozik, ez röpíti előre, a megállás biztos szenzációt jelent. Igazi utazó, akit kiadója bátran küldhet ki, mert az eredmény: szenzációs világkönyv, ahol minden mondat sűrít, de szét is mállik, ha hosszabban, ha élesebben nézzük. Huelsenbeck, a hajóorvos, csak úgy mellékesen nézi a dolgokat, de amit leír, az maradék nélküli dokumentum. Holitscher egész lélekkel, egész testtel öleli fel a látást: a lelkesedés, a döbbenés, az egész tüdővel való kikiabálás kontúrokat seper, dimenziókat tágít, színesít, nagyít, idegesít, izgat, lázít, túlharsogva önmagát, a kontrollt, a kétséget, a félelmet, a sietős menekülést. Tipikus példa a Fest-Russland útijegyzet. A tízéves fennállás szovjet ünnepe rózsaszínbe van mártva, annyi benne a folytonos optimizmus, a kritikátlan lelkesedés, hogy az írás éppen az ellenkezőjét éri el: az ünnep atmoszférájának a mindennapba való szuggerálása megtörik a valóságon, és csak az előremenekülés ténye marad meg: a lelkes szolidaritás mindenáron már most végeredményt felmutatni akaró öncsalása. A vágtatással elriasztott félelem ott lappang Holitscher majdnem mindegyik könyvében. Százhúsz lóerővel rohan Délnyugat-Európán át, és a vágtatás, a menekülés megtorpan az elsuhanó kis házaknál. „Az ilyen kis házakban az emberek valószínűleg nagyon sokat szenvednek." Valószínűleg: noha jól tudja, hogy kik szenvednek, és miért. De ez a tudat: kölönc, és a földre húzza az embert: Sem Holitscher, sem Huelsenbeck nem nézik egész közelről Európa 185