Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Valóság és társadalom - Fábry Zoltán: Beteg Európa

kizsákmányoltját: a proletárt. Elmennek felfedezni máshová, mene­külőn lelkiismeret-nyugtatón. Felfedezik a hajón az ellentéteket, a négerben kirívón a rabszolgát, Oroszországban a mentő ünnepet, az Egmont palota tetején a lángnyelveket, de a valóságot, az európai hangyatömeget nem közelítik meg ugyanakkora energiával és lelke­sedéssel. A brüsszeli kongresszus és Huelsenbeck könyve egyformán bizonyítják: az európai tehetetlenségét a kapitalizmussal szemben ilyen menekülő oldaltamadással vezeti le. Önnönmaga atmoszférájában már nem tudja (meg sem próbálja, vagy nem is meri), kell az idegen keret, a néger, a kínai, ami felpaskolja, ami igazolja jóakaratát. Néger és proletár a láthatáron. Egyszerre, egy időben. A legkizsák­mányoltabb faj és legkihasználtabb osztály együtt. Ami eddig irodal­mi rekvizitum volt, nyomor és rabszolgaság részvét nyálazta szimbó­luma, az most veszély, valóság: Európa lidérce. Európa, ež a betegesen túlhizlalt imagináció, a kapitalizmus jogcíme, a perifériák­ra szorította a tömeget, az életet, Suarés hangyarajait. És ezek a perifériák törvényesen, erősebben, lüktetőbben, hirtelen barbár fris­seséggel élni kezdenek és mozogni, és visszafordulnak feltartóztatha­tatlanul, hogy élni tudjanak. A „hangyarajok" ellepik a közbenső területeket mindenestül. Az egyetlen pozitív vérkeringés, életáram ma a munkástömeg. De a szellem emberei nem keresik a hozzájuk vezető utat. Ez volt a baj tizennyolc előtt, és ez a kardinális hiba kergeti ma újra csődbe, menekülésbe az entellektüeleket Suaréstől Gollig, Báli­tól Huelsenbeckig. A munkásosztály ma már öntudatos, önerejü tényező. Nem kér a kölcsönökből, és nem nyugtázza a részvétet. A kinyilatkoztatási formákat újjáélte, és ma már megmásult kultúra negligálja a tegnapot: Európát. Hans Lorbeer és Emil Ginkel például egyszerű munkások, de könyveik előszavában már ott él az önerejű elkülönülés öntudata: „Elmúltak a napok, amikor a munkásság a dalait és nótáit a burzsoáziától volt kénytelen lopni, amikor még a liberális polgár énekelte a munkásság nyomorát és szenvedését. Ma új ritmus lüktet bennünk. A gép, az utca ritmusa, a bérkaszárnyák és a nyomor ritmusa." És Lorbeer vázlatai, riportjai, Ginkel teljes értékű versei már új világot reprezentálnak. Új érzést, új gondolatot, új akaratot, melynek szótárából már ki van törölve egy furcsa szó: Európa, a tegnap, a halott, amiben ma még annyian hisznek és kapaszkodnak, és ami az új emberek ajkán már csak vád: még mindig élő tegnap, háború, forradalmak, üldöztetések, menekülések 186

Next

/
Thumbnails
Contents