Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Valóság és társadalom - Fábry Zoltán: Beteg Európa

akadémiai kiadásában már régen nevetségessé vált. A grandiózus csataünnepek és kannibáli hőstettek? A mi önként vállalt őrületünk, illúziólelkesedésünk a fenébe kergetik." Ballék Dadája kétségbeesett kultúrtiltakozás volt, gyerekes nyelvöltögetés. De épp ez az egyenlőtlen harc, ez a macskazene hívta fel és ébresztette valóságra az elaltatott lelkeket, mert a fantasztikus grimaszok mögött ott volt a félelem döbbenetének Gorgó-feje, a menekülés ténye, a csőd cáfolhatatlan anarchiája, a rettenetes játék: pont, pont, vesszőcske. Vég, ami után csak új kezdet jöhet. Likvidálás. Változás. Átértékelés. Forradalom. És Ball, aki kabaréjában püspöki ornátusban darált mágikus evangéliumokat, aki Kropotkinnal és az anarchizmussal kacérkodott, ez az Európából kilökött ember, kinek kabaréja szemközt állt azzal a házzal, ahol egy bizonyos Lenin nevezetű orosz lakott, a világmészárlás egyetlen tiltakozó hőse, Karl Liebknecht meggyilkolásának hírére, idegesen jegyzi naplóját: „Valahogyan kívül estem mindenen. Ezen a napon különös módon arra emlékszem, hogy gyerekkoromban ötvenszer egymás után olvastam el Bouillon Gottfried keresztes hadjáratát. O, hogy szerettem Tankrédot és Clairvaux-i Bernátot." Ball kitárt karokkal menekül a nihil elől a nihilbe, az „alap"-hoz, megmámorosodik a szentektől, a patrisztikától, megírja hallatlan szépségű Byzantinisches Christentumját, és Európa leglázasabb napjaiban ticinói magányában magához öleli az Acta Sanctorumot, a testvéri segítséget: „Most már jöhet akármi, tántoríthatatlan alapon állok!" A mindennaphoz vezető lépés helyett a mindennaptól megváltó lépés. Szent menekülés! Ball esetében szentté válás csakugyan. „A cél: transzcendentális életet élni. A mi hírhedt gondolkodóink megelégedtek a transzcendentális teóriával." Nem hinném, hogy Ballt a katolikus klérus szentté avassa, nem konvertita ő, akit tömeg elé lehet állítani, és megtérése még csak nem is párizsi gesztus, mint Cocteau és Max Jacob esete. Az ő katolicizmusa az őskeresztények, az Assisi őskommunizmusa, és igazuk van azoknak, akik meglátták, hogy az egész naplókönyv földalatti témája nem más, mint küszködés a lenini kommunizmussal. De ez a szent alaphoz menekülés pozitív valóságában szomorú és negatív játék: önmagáért való aszkézis, az agy tüzének hideg lobogása, menekülő és őrző kriptamécses, önmaga körül világító. Az elfáradt ember szent gyönyörrel száll imaginárius, világtággá szuggerált cellájába, és elfeledkezik a kinti legyilkolt 179