Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Valóság és társadalom - Bányai Pál: Vallomás Szlovenszkón

BÁNYAI PÁL Vallomás Szlovenszkón Szenvedélyes és mohó ujjakkal tapogatom ezt az országot. Nagy és komoly hegyek között születtem. Néha, amikor fenn állottam valamelyik csúcsán, és lenéztem a völgybe, mindent megta­láltam, ami szükséges az emberi élethez. Előttem folyt a Garam, szőkén és súlyosan, mint a buja asszony haja egy szerelmi éjszakán, szelíden legelésző tehenek voltak a földek, dús asszonyi mellek a dombok, s az erdők, akár az óriások lobogó rőt üstöke. Mégis mindennek szegényszaga volt. A hegyekről leugrottam, vad lovas vadvizek sörényébe kapaszkod­tam. Tutaj vitt le Árvából Komáromig. Nagy kezű, szófukar tutajosok voltak a társaim. Meztelenül és barnán álltam a tutaj elején, hallgattam a hegyek üzenetét, amit a vizek hoztak felém, és néztem a halak hideg szerelmét. És amikor a sekély vízben elakadt a tutaj, társaimmal együtt kigázoltam a partra, és velük húztam a kötelet. Nyikorgott a kötél. A szegénység dalát énekelte. Lassan és lustán, mint holmi lomha állat, megmozdult a tutaj, fekete könnyeket sírt a víz, és mi, testvérek, húztuk a kötelet. Lábra kelt az erdő, elindultak a büszke fák, magukhoz ölelték a vizet, és a víz vitte őket a kikötő felé. Kikötöttünk. Egy kiskocsma felett piros lámpás égett. Letelepedtünk a kocsma asztalánál. Savanykás bort ittunk és hallgattunk. Egy vén leányzó, rikító piros blúzában, kissé kacsázva átment előttünk. Leült a másik asztalhoz, és megmerevedett festett mosollyal folyvást minket nézett. Ján, a legfiatalabb tutajos, elpirult, és elfordította a fejét. Az erdők és a vizek tiszta illatát éreztem. Kiléptem a kocsmából, és orromat megütötte a síkság nehéz szaga. 135

Next

/
Thumbnails
Contents