Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Szalatnai Rezső: Szlovenszkói magyar líra

bokon örökítette meg magát. Egyébként is az újságíróink zömének kenyéradó helye. Ez a tény fontos, fölöttébb figyelemre méltó mindenfajta irodalmi bírálatnál. A szlovenszkói magyar epikának csak kitűnő anyaga és ismeri tervei vannak, igazi formálói még nem akadtak, ha vannak is komoly, figyelemre méltó prózaíróink. Leginkább és legérdekesebben, sőt legszlovenszkóibban is irodalmunk a lírában fejezte ki magát. A vers, igaz, a legirodalmibb műfaj az irodalmiak között. Az irodalom igazi megbecsülésének, hitelének korai a versolvasás korszakai. És nálunk a vasárnapi újsághasábokon közölt vers volt kezdettől fogva a szlovenszkói kisebbségi sorsprobléma legőszintébb elemzése. Érdekes volna visszamenőleg megállapítani, hogy legjelentősebb költeményeink, azok is, amelyek ebben az antológiában találhatók, mikor, melyik napilapunkban jelentek meg, s milyen körülmények közt szivárogtak be az olvasó közösség testébe. Epikai mondaivalónk egy része is a költeményekben található meg. A vers, európai értéke szerint, ma ismét a megbecsülés tere felé tart. Európa irodalomtörténete mostanában zárja le a világháború utáni korszakot, mely már mindenképpen befejezettnek mondható. Az izmusok kimúltak, átalakultak, az agitátor-írók végérvényesen megbuktak mindenütt, az esztétikai törvény s a jó mondat ismét komoly tiszteletet élvez. Oroszország, melynek legelső költője a forradalom után felvetette a gondolatot, hogy Puskint és műveit ki kellene zárni a szellemi életből, most készül hallatlan keretek között Puskin halálának századik évfordulójára, míg Majakovszkij őrjöngő futurista versei halottabbak öngyilkos szerzőjüknél is. Ezt a fordulatot néhány évvel ezelőtt bizony senki sem várta. Legkevésbé az írók maguk, akik nemrég még mindenütt a legszívesebben az irodalom sajátos válságának tüneteiről értekeztek, s támadták egymást a tünetek miatt. A szlovenszkói magyar vers is átélte a válság éveit s megmaradt. Megmaradt eleven bizonyítéknak a kisebbségi magyarság s így az egész magyarság öntudatáról s alkotó gondolkodásáról. Ahol költő énekel, ott a nép él, él és dolgozik. Vajon megszólalt volna-e itt a poéta az elmúlt esztendők során csak a magányból, csak az önállító egyéniségből? Ez a nép és ez a sajátos szépségű történelmi környezet s mélyen elkeserítő emberi és nemzeti szenvedés szólaltatta meg. Viszont alkotói szerepe kötelezte, hogy kiegyenlítse a vidék és a főváros közötti újabbkori 121