Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Szalatnai Rezső: Szlovenszkói magyar líra

színvonalkülönbségeket, hogy mesterségének minden részletével tisztába jöjjön, s gyakorlatában felülemelkedjék a vasárnapi műkedvelőn. Erről a költészetről akarunk beszélni. Ha majd megírják a szlovenszkói magyar irodalom történetét, azaz összefoglalják azt a szellemi történelmet, amely 1918 után ezen a földrajzi területen játszódott le, jelentős szerepet fog ott játszani az a hit, mely a szlovenszkói irodalmat minden közöny, minden visszatartás közben és ellen megteremtette. Ez a gyermeki hit tényleg hegyeket tudott elhordani, s ha megmaradt volna csorbítatlan továbbra is, ma sokkal, de sokkal jelentősebb szellemi múltra tekinthetnénk vissza, mint egyébként. Hogy is volt az akkor? Az uralkodó népből hirtelen, máról holnapra, kisebbség lett, nemzetből nemzetiség, új helyzetbe, új szerepbe kellett gyökeresedni. Olyan szerepbe, mely teljesen ismeretlen volt előtte. Vagy egymillió magyar maradt Csehszlovákiában, s abból is egyre újabb meg újabb darabok váltak le, hurcolkodtak át a Duna másik oldalára. Akkor vesztettük el középosztályunk nagyobbik részét, körülbelül 140 ezer embert. Ezek mind távozó olvasók voltak, olvasók s szervezők is egyúttal. Maradt a földhöz kötött paraszt és munkás, az iparos és a maradék-középosztály. Szlovenszkó Budapest nélkül kezdett élni, ama Budapest nélkül, mely úgyszólván néhány órával azelőtt még tökéletes gyarmati szervezettséggel kész konzervként szállította neki a napilaptól kezdve a bibliofil kiállítású könyvig az egész magyar irodalmi életet. Hisz Szlovenszkónak alkotó irodalmi élete ekkor nem volt. Aki érvényesülni akart, annak Budapesten kellett megjelennie. Most pedig itt állott egyedül azzal a feladattal, hogy ha elég botorul nem csináltak a magyarok szellemi decentralizációt a régi államban, csináljon már most ő az új állam keretében, hisz ehhez nemcsak jogot adott neki a Csehszlovák Köztársaság, hanem lehetőségeket is. Igen ám, de a helyzet merőben új volt, minden eleven hagyomány, minden gyakorlat híján való. Azokat a nagy írókat, akik innen származtak, s Szlovenszkó egykori tájélményeit, társadalmi eseményeit, gazdag történetét müveikben feldolgozták, s egy-egy városban jelentős magyar irodalmi életet csiholtak elő, Balassától Pázmányon, Madáchon és Kazinczyn át egész Mikszáthig, az itteni magyarság elfelejtette, kiestek már a tudatból. Most mindez felelevenült, minden régi emlék meleget sugárzott, s termékeny kapcsolatban találkozott a modern magyar irodalomnak Budapestről szálló áramlatával, Ady 122