Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Szvatka Pál: Szloveszkói magyar irodalom

Csak szlovenszkói írók vannak, vagy van szlovenszkói magyar irodalom? Erdély félreértett mintájára, hasonló történelmi adottságok nélkül és egészen más, hibás tendenciákkal regionális magyar irodalmat kell kifejleszteni Szlovenszkón, vagy egyszerűen Pesten keresni az érvényesülés útját, és ottani folyóiratoknak, kiadóknak, kritikusoknak dolgozni az ottani olvasó szájíze szerint? Szükséges-e a régi sarlós és „újarcú" tendenciáknak megfelelően az új mentalitás diadalmas és ragyogó kidomborításával új, megtisztultabb olvasó- és hivőtábort teremteni, vagy nem. ezek a kérdések foglalkoztatják manapság a napilapok irodalmi rovatait és az irodalmi harcok iránt egyre gyérebben érdeklődő közönséget. Valahogy az az érzésünk, hogy az ilyen meddő irodalmi kérdések nem aktuálisak többé, és nem tudják megtalálni az utat az olvasóhoz, mint megtalálták 1924 és 1929 között, amikor a szlovenszkói kultúrharc jobban érdekelte a közönséget, mint a szlovenszkói művészi alkotás. Akkoriban a fiatal gárda szenvedélyessége tényleg lekötötte a figyelmet, ma hiányzik e kaotikusan háborgó fiatalság. Az olvasó az eredményt szeretné látni, a leszűrt alkotást, s így önként felmerül a kérdés, annyi balsors és oly sok viszály után mit adott Szlovenszkó a magyar irodalomnak, mi az, ami ugyanúgy számíthat a magyarországi olvasó érdeklődésére, mint az erdélyi könyv, mi az, ami maradandó és az érdeklődést lekötő, mi az, amit érdemes megismerni? Mondani szokás, hogy elsősorban a szlovenszkói magyar líra tört be Budapestre és hódított. Némi igazság van benne. A missziós tudat, a megváltási élmény, a másság-érzés ama szenvedélyes küzdelmeiben, amelyekről előbb szóltunk, tényleg a líra fejlődhetett ki a legbelsődlegesebben. Minden keletkező, fiatal irodalomban így van. A lírai ősélmény a szlovenszkói magyarságban szinte mélyebb, mint a klasszikusan letisztult erdélyiben. Ahány világítórony van a szlovenszkói magyar irodalomban, mind a líra színeiben áraszt fényt. Mécs László, Győry Dezső, Vozári Dezső, Forbáth Imre, Szenes Erzsi és legújabban Szabó Béla jelzik a gazdag lírai termés különféle állomásait. Mécs László, a pap költő a legismertebb Magyarországon. Ő a legkifinomultabb inkarnációja annak a vidéki s a régi korban gyökerező irányzatnak, amelyről a szlovenszkói magyar irodalom első korszakának bemutatásánál az emigránsokkal szemben szólottunk. Belőlük nőtt ki, a vidéki írókból, az ő tendenciáikkal, csak sokkal fejlettebb és modernebb formaérzékkel és határtalanul na101