Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Szvatka Pál: Szloveszkói magyar irodalom

gyobb tehetséggel. Ezért van akkora sikere Szlovenszkó városaiban és a magyar vidéken, míg Budapest irodalmi körei tartózkodással fogadják. Ha Mécs László a legigenlőbb, a legnaivabban pozitív sarka líránknak, Vozári Dezső éppen az ellentéte, a legnegatívabb sarok, a bonyolult, szomorú nemet mondó, a dezilluzionált, aki derékszög alakban szemben áll a naiv ember kissé együgyü, de egészséges optimizmusával, a nagyvárosi pesszimista, a megbocsátó cinikus, a léha etikus, a bontó és boncolgató okos ember. Mécs László szerafikus optimizmusa és Vozári Dezső epikureizmusra vágyó, de azt elérni nem tudó pesszimizmusa a két nagy véglet s a két kiemelkedő pont költészetünkben, az első tömeghatásában jelentősebb, a másik elvont művészi értékeiben. A harmadik kiemelkedő költő, Győry Dezső, művészileg nem tudott Vozári Dezsőhöz hasonlóan kiforrni. Az ő jelentősége az 1924—1929-es évekbe esik. Felrázó volt, a szlovenszkói magyarság öntudatának első ébresztője, szenvedélyes, patetikus jelenség, szertelen daloló, akinek fénye alábbhagy, amint csökken egy-egy lázas nekilendülés irama. Mert az ő költészetének fénye nem saját fény, hanem ragyogás, amit attól a szellemi mozgalomtól kap, amelynek élére áll és inkarnációja lesz. Ilyenkor, ha van ilyen mozgalom, gyönyörűen világít ez a költészet, melegít és útmutatóvá válik, mint a betlehemi csillag. — Mécs Lászlón, Győry Dezsőn és Vozári Dezsőn kívül érdekes jelenség a szlovenszkói magyar lírában a kommunista Forbáth Imre, aki a szélsőbaloldal gondolkodását tudja a Hitler előtti Németország chansonszerű lírájának stílusában kifejezni, továbbá Szenes Erzsi meleg asszonylírájával és a fiatal Szabó Béla, akinek legújabb verseskötete bizonyítja, hogy a költő villoni életmódja mellett néha a villoni líra hangjait is megtalálja verseiben. Öt-hat lírikus fémjelzi a szlovenszkói magyar irodalmat, s ez a líra, amely kétségtelenül érdekes és kiegészíti a magyarországi költészet skáláját, mintegy hivatalos értéke irodalmunknak, róla beszélnek a legtöbbet, ezt mutogatják. De van más is. A bemutatott fejlődési sémából kitűnik, hogy a szlovenszkói szellemi élet kezdettől fogva nyugtalan, harcra beállított, kereső és politikai aláfestettségű. Ez az állapot határozza meg, hogy a polémia, a vitairat, a manifesztum és a traktátům sokkal nagyobb szerepet játszik benne, mint a szalonok vagy az elefántcsonttornyok irodalmában. Mintha a reformáció kora éledt volna fel néha: csupa szatíra, gúny, véghetetlen vitatkozás. 102