Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Egri Viktor: Anna

idegen neszre, ahogy hajnalban megcsikordult az istálló ajtaja, talpra ugrottam. Késő! -„Égő viharlámpával belépett egy fiatal nő. Amint meglátott, visszahőkölt és halkan felsikoltott. Valamit kiáltott is nyomban németül, de nem értettem. Kendőbe burkolt arcából rémülten tapadt rám a szeme. — Ne kiáltson!... Ne áruljon el! — szóltam zsibbadt nyelvvel, észre sem véve, hogy a védekező szó anyanyelvemen tolul az ajkamra. — Mit keres itt? ... Hogy jutott be? — nézett rám, és a viharlámpát, hogy jobban lásson magasra emelte. Ijedt kérdése lágyan csengett a fülemben: oroszul vagy ukránul beszélt. Valahonnan Ukrajnából vagy a végtelen orosz föld más sarkából idehurcolt teremtés áll velem szemben és már nem fürkész oly rettegve. Csak szívszorongva tudok vallani róla: ha megpróbálom arcát és alakját leírni, megfesteni, elerőtlenedik a szavam, nem találok jelzőt, színt, ami úgy hozná elém, ahogy szeretném, azzal a végtelen gyengédséggel és anyás jósággal, amellyel magához emelt és erőssé tett. Anna pillanatok alatt megértette, ki vagyok, és az erdőbe küldött, hogy a major gazdája itt ne leljen. Azzal búcsúzott, hogy éjfélkor újra itt találom. Már nem kellett az ablakon becsúsznom, nyitva volt az istálló ajtaja, és ő ott állt mögötte, remegve és mégis bátran, minden bajra elszántan. Egy vödör meleg vízzel és szappannal várt rám; lemosta és puha gyolccsal bekötötte sebes lábamat; fagyott ujjaimra, sebes arcomra, mindenre volt írja, orvossága. Mint egy nyöszörgő beteg kisgyereket, úgy vett gondjaiba, és én nem szégyelltem előtte meztelenségemet, mintha az anyám ápolt volna. Talán hajnalig gondozott így, vad bozontos szakállamat is lenyeste, gubancos, kócos hajamat is rendbe hozta. Közben alig volt szava, csak hagyta, hogy elfúlva, buggyanó hálával eldadogjam bánatomat. 77