Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Egri Viktor: Anna

Csaknem minden házban mogorván megkérdik: — Hol dolgozik? Rossz németséggel eldadogom, hogy keletről hoztak ide, az egészségem igen leromlott, az orvos néhány napi szabadságot adott. Ez elég hihetően hangzik, aligha gyanítanak bennem politikai menekültet vagy táborból szökött foglyot, hiszen annyi „Ostarbeiter" dolgozik mindenfelé. Az asszonyok törődött arcáról egyébként leolvashatom, hogy ők is tele vannak gonddal, valahogy emberibbé teszi őket a mindennapi félelem, hogy a közelgő front ezt a csendes völgyet is eléri nemsokára. Hiába, más az, ha a háború valahol messze a Volgánál, a Donnál, a tátrai hegyek tövében vagy valahol Tobruk körül dühöng. Ha a közeli Augsburgra, Münchenre vagy IJlmra hullanak a bombák, az már félelmes görcsbe rándítja a könnyel kérgezett szíveket. Már karjuk mozdulatában is, ahogy felém nyújtják a kenyeret, a csupor levest, benne az elfojtott, eltitkolt sóhaj: — Ö, csak már vége szakadna! Jóllakottan térek vissza a hallgató erdőbe. Már nem vagyok olyan, mint az űzött erdei vad, már nem bujkálok oly ösztönös félelemmel a cserjésben, nem lapulok a sűrűben lélegzetemet visszafojtva, szívem nem rándul meg ijedten a külvilág legapróbb neszére. Tegnap még a barlanglakó ősember ösztönös félelmével kerültem az embereket, ma újra meg újra látni akarom őket, hallani akarom a hangjukat — nem rettegek többé! 3 Reggel, amint a nap betör a fák közé, csergésre ébredek. A hólé apró erekben fut lefele. Az avar nedves fénnyel csillog, és minden párázik, finom ködöt 71