Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Duba Gyula: Magány és hűség

csókold meg helyettem! Neked megengedem, barátom vagy! Nevetve mondta, hiszen — gondolta — úgy sem ismerem. Bratislavában aztán, este, céltalanul csatangolva az utcákon, eszembe jutott, hogy megnézem a város éjszakai életét. Ügy mulatnak-e még az emberek, mint tizennyolc hónapja, amikor elmentem. Tíz óra lehetett. Első utam egy zenés borozóba vezetett, és az első látvány, ami a szemembe ötlött — Vera volt. Víg társaság körében ült, három idősebb férfi, három fiatal nő, üvegkancsóban bor az asztalon. Pattogó zene, füst, kusza énekszó, gondtalan nevetés. Igen, kétségtelenül ő az, Vera, aki minden második nap levelet ír. Kissé teltebb az arca, a száján több a rúzs, asszonyosabb, de szép, mint lánykorában, amikor még költségvetési tervüket vitatták meg Ferivel. Talán csak a mozdulatai lettek szabadabbak, merészebbek ... a mozdulatai, amint átkarolja a mellette ülő, kopasz férfi nyakát, vagy a kezét simogatja és hízelegve suttog a fülébe... a mozdulatai, melyekből hiányzik a régi, lányos szemérem, az ártatlanság gyermeki bája. Negyvenöt éves lehet a partnere, a feje teteje sima és ragyogó, elöl két aranyfoga van, az ujján nagy pecsétgyűrű. Igazgató, vagy talán főmérnök, esetleg főkönyvelő. Szinte bizonyos, hogy autója van, háromszobás lakásban lakik, és modern könyvszekrénye egyik rekeszében itókás üveget tartogat. Meg bonbont nőlátogatók számára. — Ó, de jó pofa maga...! — Vera kacag és ezt mondja az igazgatónak. „Jó pofa...!" Olyan asszonyok mondják a férfiaknak, akik unatkoznak és szórakozni vágynak. Nem szeretni, sem megértést, lelki harmóniát találni, egyszerűen csak szórakozni. A lélek kikapcsolásával a testüket akarják szórakoztatni. 55