Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Duba Gyula: Magány és hűség

Amikor meglát, egy röpke pillanatig közömbösen néz, aztán elkomolyodik, ajkáról elszáll a nevetés. Én ugyan nem sokat jelentek neki, katona vagyok, egy a sok közül, de katona, mint Feri. Szinte látni vélem, érzem a gondolatot, mely egyenruhám láttára Ferit mulató asszonya agyában a feledés homályából elővarázsolja. Ferinek is ilyen ruhája van, Feri tizennyolc hónapja elment, és azóta Vera egyedül él. Unatkozik. A magány olyan unalmas! Jókedvét már puszta megjelenésemmel is elrontottam. Valamit magyaráz a társaságának, vonszolja őket, kis idő múlva távoznak. Lám, mégiscsak derék asszonyka, ha pillanatnyilag tán meg is feledkezett magáról. Feltámadt a lelkiismerete. Hazament. És talán csak egy ártatlan születésnapot ünnepeltek, az igazgató meg rokona is lehet. Dohogva korholom magam és gondolatban bocsánatot kérek tőle a gyanúsításért. Egy órakor bezárják a borozót. Tanulmányutamat folytatni neonreklámos éjjeli mulatóba térek be. Diszkrét rózsaszín fények, szerelemre csábító puha zene — és Vera. A bárpult előtt ül a magas kerek széken, csillogó kristálypohárból szalmaszálon dzsinfiszt szív. Az igazgató néha megcsókolja a nyakát, meztelen karját, és arany metszőfogaival csillogó dús hajába harap. Kétségkívül többet ivott már, mintsem hogy józan lehessen, a haja kócos, és szájrúzsának égő pirossága homályos foltokban az igazgató arcára költözött. Talán még nem részeg egészen, de jócskán „spicces". Abban a hangulatban van, amikor a bőr, az érzékek, a test követelése játszi könnyedséggel elnyom jóízlést, erkölcsi gátlásokat, önmegtartóztatást és egyéb „morális kacatokat". Amikor a vér pirosabb és forróbb és gyorsabban áramlik, mint az élet egyéb perceiben. Amikor szinte magától, öntudatlanul születik a bűn. Dacos lángok lobognak a szemében, hogy meglát. 56