Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dénes György: Szegény emberek

» A házigazda megállt a rozoga szín előtt és kitárta az ajtaját. — Itt van. — De hisz ez már fel van aprítva! — kiáltott Fogas András. — Fel... felvágtam ... — mormogta a kisbíró. — Mindegy — mondta a csendőr. — Még a mai nap fuvarost fogad és visszaszállítja a fát Horkára, a Fogas úr udvarára! Megértette? A kisbíró kínosan toporgott. Verejtékező homlokához kapott és nagyon nehezen nyögte ki: — Nem ... nem lehetne ... kiegyezni ? — Hogyan? — Hát. .. megfizetném az árát... a nyesés árát... Magamnak is van pár koronám ... a szomszédban is adnak talán kölcsön ... Szóval, ha lehetne ... A törzsőrmester nem felelt. Fogas András a kisbíró fonnyadt arcú gyerekeire gondolt... Ha elviszi a fát, meg is fagyhatnak a télen. De ugyanakkor a felesége hiúzszeme is felvillant előtte. Mit csináljon? Eh, majd megmagyarázza az asszonynak! Végeredményben hazaviszi az árát!... Bólintott hát és hozzátette: — Jó. Nem bánom. A kisbíró megkönnyebbülten sóhajtott. — Aztán mennyivel is tartoznék? — Nyolcvan koronával. — Nyolcvan koronával? — hökkent meg. — Nem tudom ... Negyvenhárom koronánk van ... No, de megszerzem a többit is... Várjon csak, mindjárt átküldőm az asszonyt. Már indult is volna kifelé, de kivágódott a kapu. A tizedes lépett az udvarra, nyakig sárosan. Amint az embereket megpillantotta, éktelen káromkodásba kezdett. Fejével, ahogy megállt előttük, a kisbíró felé intett : — Ez az a bitang ? A törzsőrmester bólintott. 48