Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dénes György: Szegény emberek

— Hijnye a fajtádat! Hát miattad kellett az erdőt járnom szakadó esőben! — Lekapta puskáját és úgy mellbe taszította vele a kisbírót, hogy a vézna kis ember tántorogva a fáskamra tövébe zuhant. — No! No! — ragadta meg a karját a törzsőrmester. — Agyon kéne verni! — pattogott a tizedes, és dühösen meresztette szemét a kisbíróra. A törzsőrmester az alantasához fordult: — Vártunk rád. Hol maradtál? — Ej, elaludtam, törzsőrmester úr! Azután, hogy beszóltak, megint elszundítottam. Vagy két órányi késéssel indultam. Az erdőben aztán már, persze, nem találtam senkit. — A kerülőt sem láttad? — Nem. Nem láttam. — Érthetetlen... — dömhögte a törzsőrmester. — Talán megbetegedett az öreg. — Az erdőben eltévedtem... — mesélte tovább a tizedes. — Bekószáltam az egész hegyet, amíg idetaláltam. Még a bőröm alatt is vizes vagyok. — Nem kellett volna elaludnod! Ez nem katonás. De erről majd otthon beszélgetünk. Most gyerünk be. Felvesszük a jegyzőkönyvet. — Törzsőrmester úr ... Én itthagyom a nyesést! — mondta Fogas András. — Itthagyja? — Mit csináljak... ő is szegény ember. — Ahogy gondolja... — szólt mogorván a csendőr. Bementek a házba. Míg a kisbíró kölcsönért szalasztotta a feleségét, a férfiak letelepedtek. A törzsőrmester fanyar arccal írta a jegyzőkönyvet, a tizedes a köpenyegét szárítgatta. — Ha már tüzelőt akart szerezni, inkább a nagygazdákéból vihetett volna! — mondta a kisbírónak csendesen Fogas András. — Ügy bizony... Nem ilyen magamfajta szegény emberét. — Ha én tudtam volna! — sóhajtott a kisbíró. — Ha tudtam volna... De kellett a tüzelő. 4 Szlovákiai magyar elbeszélők 49