Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dávid Teréz: Az utolsó karácsony

10 Hát igen. Sok minden. Kalmár agya malomként zúgott, kavargott, őrölt. Gondolat gondolatot vetett fel, kétség kétséget haj- , szolt... Mit is üldöz ő tulajdonképpen? Egy elképzelést? Egy rögeszmét? Kísértetet? Egy kisgyerek árnyékát követi... síri nyugalmát akarja megzavarni... halottaiból feltámasztani ? Villamosok csilingeltek körülötte, autótaxik surrantak nesztelenül, az üzletek kivilágítva. Nyoma sem volt már sehol annak a reménytelenségnek, amely itt a felszabadulás után fogadta, amikor a beomlott házat először megpillantotta. Azt hitte akkor, hogy megszakad benne valami, hogy nem lehet tovább élni. Bodó is eszébe jutott, aki a mákos kalácsot várta. Igen csalódott volt nélküle. Az utolsó mákos kalács lett volna életében. Vannak ilyen „utolsó" dolgok ... utolsó kézszorítás ... utolsó szó utolsó üdvözlet... utolsó falat... utolsó karácsony ... Hiszen ha az ember sejthetné, mi következik! Tán még jóvátehetne valamit ... valami okosat mondhatna ... üzenetet hagyna ... enne még valamit utoljára... egy darabka mákos kalácsot. Bodó már az ágyú alatt feküdt, mire Kalmár visszaérkezett. Melléfeküdt ő is. Alig beszélgettek. Még aznap megindult a harc Budapestért. 11 Budapest ostromáról könyveket írtak már, amikből talán okulhat az utókor. Kalmár nem okult. Őszintén szólva, nem is látott belőle sokat. Köd, sűrű köd lepte 3* 35