Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dávid Teréz: Az utolsó karácsony

be a vidéket, és mindjárt az elején sajgást érzett a lapockájában. Úgy lehet, eszméletét is elvesztette, mert mire magához tért, mélységes csend terült a világra. Kúszni próbált... merev emberi tagokba ütközött... gondolatai hazaszálltak ... Margitra, Józsikára gondolt ... a fácskára ... a káposztaszagra ... Éhes volt. Valahol Sashalom környékén lehetett. A faluban ismerősei laktak. Ha ugyan megvannak és el nem menekültek. Megpróbált elvergődni hozzájuk. Majdnem teljes két hónapot töltött Tóthéknál. Tóthné ápolta, rejtegette, etette, itatta. Bár nem sok kellett neki akkor ételből, italból. Hírekre szomjazott. Már a Keletinél vannak ... — újságolták. — A Városliget felszabadult... A Körút orosz kézen ... A belváros ég ... Lövik Budát... — Esténként a háztetőről figyelték a vörös fényt a Délivasút felől. Februárban azt mondták, a Duna jegén át lehet jutni Budára. Meg az újpesti vasúti híd is járható. Vízbe hullott vékony vasroncsokon emberek mászkáltak a megáradt rohanó folyó fölött. Napi gyaloglás után érkezett haza. Közben romokat takarított el, halottakat temetett. Végre egy nagy téren megállt. Nem tudta, hol van... Erre vezetne a Margit körút? És amott volt valamikor a híd? Körös-körül sártenger. A híg hólében nem tudhatta, aknára lép-e vagy emberfejre. A házak égtek ... Ekkor megvadult. Szaladni kezdett. A feleségét akarta. A fiát akarta. Békét akart! 12 Üjra ott ült a vizsgálóbíró előtt, mint akkor, a történet kezdetén. Ott, ahonnan különös útja elindult. — Nincs ellenvetésem — hallgatta végig türelmesen 36