Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dávid Teréz: Az utolsó karácsony

— Szép lakások lesznek — vélekedett az öreg, és egy cementzsákra ült. — Hát igen — mondta Kalmár, és melléje telepedett. A bácsi a pipáját tisztogatta. — Az engedély rendben? — Miféle engedély? — Hát ide — s fejével a ház felé bökött. — Minek nekem engedély? Anélkül is itt lakom én! — Bolond maga, hallja! Vagy csak engem bolondít? — Oda nézzen! — nyújtotta ki kezét Kalmár. — Lát maga valamit ott? Az első és második emelet között. Az állványon. — Hogyne. Csöveket. A vízvezetékhez. — Én ott egy karácsonyfát látok. — Karácsonyfát? — Azt! A pipás vénember kissé. elhúzódott. Kalmár nem tágított. Most ő kezdte: — Van családja? — Unokák is ... — Fiúk? — Kettő. — Maga falusi? — Idevalósi, mióta az asszonyt eltemettem. A fiammal, menyemmel vagyok. — Itt dolgozik az építkezésen? — Őrködöm. Ezektől a kacska lábaimtól több nem telik... — mondta, és felhúzta nadrágszárát, hogy gépre szerelt műlábát megmutassa. — Sabácnál hagytam ... Még akkor, tizenhatban... — Ismét kis szünetet tartott. — A fiam hozott ide. Pallér. — Jól fizetik? — Engem? — Ki mást? — Nekem elég. — Mióta őrködik? — Amióta építkeznek. 30