Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dávid Teréz: Az utolsó karácsony

— Gyerek még! Mit tudhat a világról? — szólt közbe ismét az öregasszony. A másik nőszemély felvisított: — Hallgasson! Mit dugja bele az orrát mindenbe? — Melyik tanács adta maguknak? — Hát az ... a hatodik kerületi... Sohasem lehet az embernek nyugta! — villámlott az asszony szeme. A vénasszony aztán kikísérte Kalmárt a kapuig. — Ne csodálkozzon ... — mentegette a fiatalt. — Ideges. Az ura ül. A nyilasokkal paktált. Tizenöt évet kapott. Tibor meg a fejébe vette, hogy kihozza... akkor, októberben ... mert neheztel az asszonyra ... Hjaja! Az a baj, hogy kicsiny a lakás, és mikor jött az asszonyhoz a szeretője, a fiút elküldték, azt mondták neki, menjen valahová. Néha éjfélig is csatangolt az esőben. Néha napokig nem láttuk. A fiatalasszony hangja végigsüvített az udvaron: — Mit suskál ott? Már megint nem bírja tartani a száját?! — No isten megáldja — nyújtotta száraz, görcsös kezét az öreg. — Megáldja — felelte Kalmár, és kábult fejjel botorkált ki az utcára. 7 Újra az épülő házhoz tartott, mintha a különös históriának ott lett volna eltemetve a magyarázata. Már szedegették az állványokat. A szobákban szerelők dolgoztak, de ajtók, ablakrámák még sehol. Csak a csontváz volt készen, a váz, amire az otthon épül. — Szeptemberre befejezzük ... — avatkozott a gondolataiba háta mögött valaki. Pipás öregember állt mögötte. — Vagy nem arra vár? — kérdezte. — Arra várok... — válaszolt Kalmár. — Arra. 29