Turczel Lajos (vál.): Szlovákiai magyar elbeszélők (Bratislava. Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961)

Dávid Teréz: Az utolsó karácsony

— Fenét akar! Hónapokig is eljárogat ugyanabban a holmiban. Egy öregasszony lépett elő a konyha sötétségéből. — Ahun a, — mutatott felfelé — már szárítom is! Kifeszített kötélen tarka ruhadarabok csüngtek fölöttük, egészen közel a piszkos, hulladozó mennyezethez. — Maga hallgasson, nyanya! — taszította tovább az öregasszonyt a fiatal. — Meg ehetne is... — folytatta Kalmár. — Hát kosztot nem kap? — Nem olyat, mint az anyjánál! — Nincs annak anyja... — kotnyeleskedett újra az öregasszony. S nyilván még mást is mondott volna, ha a másik tekintetével el nem némítja. — Barátom volt egy Ammer. Mellettem pusztult el a fronton. Gondoltam, az ő fia... — kísérletezett újabb mesével Kalmár. — Nem Ammer az! — mondta a fiatalasszony. — Tán nem is Tibor? — Biz az is meglehet. Csak annyit tudunk róla, amit a beszédéből kihámoztunk, amikor elhoztuk. Kalmár olyképpen érezte magát, mint az úszó, aki a víz közepén veszi észre, hogy az ár sodra erősebb nála. — Helyes jószág volt... — motyogott a fecsegő kis öregasszony. — Se apja, se anyja ... Nem jó sor az gyereknek! — Magukhoz hogyan került? — A tanács adta. — Átkozom is a pillanatot ezerszer, hogy elfogadtam! — tört elő a fiatalasszonyból az indulat. — Gondoltam, fizetnek érte, hát legyen. No, attól felkophat az állam. Tudja maga, mennyit zabál az a fattyú? És ráadásul tavaly októberben abba az átkozott virblibe is belekeveredett. Hát felelek én érte? Kamasz már, nem hallgat rám. Mászkálhatok én éjjel-nappal utána? ... Na lássa . .. Semmi közöm hozzá! 28